November 10-én, 22 órakor egy borsodi városban egy 25 éves férfi alkoholfogyasztást követően összeveszett barátnőjével, majd beült a gépkocsijába és nekihajtott a társasház bejárati ajtajának – tudatta az ügyészség. Mint írták, az esetet észlelő rendőrök intézkedni kezdtek, majd miután a légalkoholmérő-készülékkel megállapították, a férfi ittas, közölték vele, hogy mintavétel céljából előállítják a rendőrségre. A megalapozott gyanú szerint a férfi intézkedés közben felhagyott együttműködő magatartásával, majd amikor a rendőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben, kezeit kiszabadította a fogásból és az egyik rendőrt fojtó fogással átkarolta, miközben mind a ketten a földre…
Tovább olvasomCímke: rendőr
Ittasan végezte a tesztelést egy orvos Szlovákiában
Részeg orvoshoz érkeztek ki a rendőrök az egyik rimaszombati tesztállomáson szombaton, Szlovákia lakosságának tesztelése során. Az esetről a Besztercebánya Megyei Rendőrkapitányság számolt be a közösségi oldalán. A rendőrök azután vonultak ki a helyszínre, hogy tudomásukra jutott a gyanú, miszerint a teszthelyszínen dolgozó egészségügyi személyzet egyik tagja erősen ittas állapotban van. Az 54 éves orvos az alkoholszondába fújáskor 1,88 ezrelékes véralkoholszintet produkált. A részeg orvost elvitték a helyszínről, és alkoholos befolyásoltság alatt történő veszélyeztetés miatt indítottak ellene büntetőeljárást.
Tovább olvasomJavítóintézetbe kerültek azok a tizenévesek, akik nagyon megverték a miskolci főrendőrt
Meg meglepő módon nem a helyi, hanem a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség alá tartozik az ügy. Elfogultság miatt nem a helyi, hanem a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség felügyelte azt a nyomozást, amit azután indítottak, hogy a miskolci rendőrkapitány-helyettest három tinédzser összeverte még tavaly augusztusban. 2019. augusztus 17-én Miskolc egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjában, a Villanyrendőrnél támadtak meg és raboltak ki hárman egy 50 év körüli férfit. Az áldozatról több forrásunk is azt állította, hogy A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPITÁNYSÁGVEZETŐ-HELYETTESE. Információnkat többszöri megkeresésünkre végül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya is megerősítette, a megyei ügyészség pedig elárulta,…
Tovább olvasomNagyobb rendőri jelenlétet szeretnének Lyukóvölgyben
Amennyiben lehetséges, fokozzák a rendőri jelenlétet a „számozott utcákon”, az Újgyőri főtéren, és környékén, illetve Lyukóvölgy területén. Amennyiben szükséges, az Önkormányzati Rendészetet és a Polgárőrséget is vonjuk be, ha szüksége van a segítségemre keressen bizalommal – fogalmazott a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének írott szerdai levelében Szilágyi Szabolcs, a város rendészeti bizottságának elnöke. Az önkormányzati képviselő a város felelős politikusaival együtt szomorúan vette tudomásul, hogy Lyukóvölgyben a közelmúltban többen is drog áldozatai lettek, köztük egy 23 éves fiatalember. Szilágyi Szabolcs a Velünk a város frakció pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy aggódva figyelte a híreket,…
Tovább olvasomSzondáztatás és autós üldözés után elütött egy rendőrt az ittas sofőr, majd ismét elmenekült
Elütött egy rendőrt egy 41 éves osztrák férfi hétfőn, majd elmenekült. A férfit az osztrák rendőrök kedd hajnalban fogták el – közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eset Sopronban történt. A tájékoztatás szerint hétfő este fél tíz körül a soproni városközpontban lévő Móricz Zsigmond utcában ellenőrizték a rendőrök az osztrák rendszámú személyautó sofőrjét. A férfit megszondáztatták: az alkoholteszt pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre elő szerették volna állítani, ekkor azonban nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A rendőrök több autóval követték. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül…
Tovább olvasomElképesztő történetek a minszki tüntetések során tapasztalható rendőri brutalitásról
Az Euronews által megszólaltatott nők az elvitt és eltűnt szeretteiket keresik, illetve maguk is megtapasztalták a fehérorosz hatóságok bánásmódját, amitől hangos a világsajtó. A 20 éves Elizaveta egy pizzéria alkalmazottja. Augusztus 10-11. között került fogságba. Nem kifejezetten a tiltakozó megmozdulások egyikére indult barátaival, csupán belesodródott az eseményekbe. „Három barátommal és a párommal indultunk el autóval egy 24 órán át nyitva tartó vendéglátóhelyről este Minszkben. Hirtelen rendőrök állítottak meg, és felszólítottak, hogy szálljunk ki a kocsiból. Fenyegetően közeledtek az autónkhoz, rugdosták a kocsit, gumibottal verték az üveget. Be is törték, minden…
Tovább olvasom