Ma este premier: Az Ének az esőben musicalt mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

December 9-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a világhírű Ének az esőben című musicalt Szőcs Artur rendezésében. A közkedvelt filmmusicalből készülő előadás igazi műfaji kavalkádot ígér: lesz ének és sztepptánc, néma- és hangosfilm, humor és szerelem – megannyi virtuóz és érzelmes betét. S ha a csaknem száz évvel ezelőtti hollywoodi történet esős égboltja a jelenünkbe is átnyúlik, a miskolci társulat játékától a zord idő is már-már napsütésnek tűnik. Don Lockwood szerepében Bodoky Márkot és Rózsa Krisztiánt láthatja a közönség. Krisztiánt a nézők már láthatták jó néhány zenés-táncos előadásban, a…

Tovább olvasom

Bő egy hónap múlva újra nyithat a Miskolci Nemzeti Színház

Az újraindítási premiert május 29-re tervezik, reméljük, ez már valóban összejön. Remek darabok, maximális biztonság: ezek a hívószavai a Miskolci Nemzeti Színháznak, akik rendhagyó módon, nyáron is játszani szeretnének. A részletekről Béres Attila igazgatóval beszélgettünk. – 4 millió beoltottnál megnyitjuk a szolgáltatások széles körét azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádiónak adott interjújában. Látogathatók lesznek a színházak, táncszínházak, mozik, fittness-termek, sportesemények, jégpályák, állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, múzeumok, szállodák és az éttermek belső helyiségei is. Ehhez passzoló nyitási tervvel készülnek az intézmények, boltok, szolgáltatók is. …

Tovább olvasom