December 9-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a világhírű Ének az esőben című musicalt Szőcs Artur rendezésében. A közkedvelt filmmusicalből készülő előadás igazi műfaji kavalkádot ígér: lesz ének és sztepptánc, néma- és hangosfilm, humor és szerelem – megannyi virtuóz és érzelmes betét. S ha a csaknem száz évvel ezelőtti hollywoodi történet esős égboltja a jelenünkbe is átnyúlik, a miskolci társulat játékától a zord idő is már-már napsütésnek tűnik.
Don Lockwood szerepében Bodoky Márkot és Rózsa Krisztiánt láthatja a közönség. Krisztiánt a nézők már láthatták jó néhány zenés-táncos előadásban, a Bál a Savoyban operettben pedig már a sztepptudását is megmutatta. Márkszámára ez volt az első musical-főszerep, ami nem kevés megpróbáltatás elé állította a színművészt. – Hatalmas feladat volt ez nekem, minden teljesen új volt. Meg kellett küzdenem azzal, hogy egyszerre kell táncolni és énekelni, ráadásul a sztepptánc alapjait is el kellett sajátítani, majd betanulni a koreográfiákat. Minden nap gyakoroltunk, és…próbálunk úgy csinálni, mintha tudnánk szteppelni – meséli nevetve Bodoky Márk. Szerinte amellett, hogy bájos és szórakoztató a történet, vannak benne olyan témák is, melyekkel a mindennapokban is találkozhatunk. – A karrierben előkerülő válságok, a tehetség, annak kihasználása; ezek mind olyan témák, amik például engem is foglalkoztatnak – mondja a színművész.
Kathy Seldent Czvikker Lilla és Rudolf Szonja keltik életre a színpadon, akiknek szintén komoly sztepptánc-koreográfiákat kellett megtanulniuk. – Egy zenés darab technikailag mindig kihívást jelent. Mindent zenére csinálunk és nagyon oda kell figyelni az előadás ritmusára. De kihívást jelent még a sztepptáncok, koreográfiák betanulása, hogy pontosan ott és akkor koppanjon az a cipő, amikor kell. A főpróbahét első napjaiban vadiúj szteppcipőket kaptunk, amiket még mindig nem törtünk be teljesen. Mivel a próbafolyamat alatt nem ezekkel szteppeltünk, kellett egy-két próba ahhoz, hogy valamennyire megszokjuk őket. Aztán ott vannak még a folyamatosan változó díszletek, az ide-oda billenő és forgó színpad, és a rengeteg öltözés. Száz százalékosan kell koncentrálnunk a színpadon és a takarásban
egyaránt ahhoz, hogy minden fennakadás nélkül menjen – avat be a részletekbe Czvikker Lilla. Szerinte ez az előadás egy klasszikus, amit mindenkinek látnia kell. – Jókedvet, derűt és boldogságot áraszt. Olyan a hangulata, „…mint egy beteljesült szerelem kellemes délutánja…” De ami a legfontosabb, hogy mindenki hihetetlenül sok munkát fektetett bele, és itt szeretném külön kiemelni azokat, akik életükben előszőr húztak fel szteppcipőt a lábukra és Hajdu Anita koreográfus segítségével, az időhiány ellenére is bravúrosan betanulták a koreográfiákat. Ez az előadás, Szőcs Artur rendezésében, egy igazi csapatmunka. Mi szerettük próbálni és reméljük, hogy a kedves nézőinknek is örömöt okoz majd – ajánlja az előadást a színművésznő.
– Azt hiszem, nekem csak nagy kihívások voltak benne. De ez jó. Szeretem az ilyeneket. Vagyis pont ez a lényeg abban, amit csinálunk, hogy sok kihívással találjuk szembe magunkat. Ilyen volt a sztepp és az ének is, meg persze maga a szerep. A szteppbe épphogy csak belekóstoltam az egyetemen, úgyhogy ez most nagy falat volt nekem. Itt a színházban, az első órán kaptam is egy kisebb sokkot, hogy hogyan is lesz ez… Aztán fokozatosan kitisztult a kép. Nyilván így is csak tapogatózom, de most már nagyon élvezem csinálni. Az éneklés számomra, főleg zenekarral, szintén kihívás. Nem sokszor csináltam ilyet…szóval nagyon sok volt az újdonság és a kihívás. Lesz miért izgulni – meséli Rudolf Szonja Kathy szerepéről. – Ez a darab kicsit megsimogatja a lelket, kicsit visszarepít a múltba, kicsit röhögtet. Egyszerűen melegséggel tölti el az embert, ha nézi… – összegzi a színművésznő.
