Ezer pedagógus hiányzik a tanévnyitó előtt, írja a Blikk hétfői számában. A lap a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveztének (PDSZ) választmányi tagját, Nagy Erzsébetet kérdezte ennek okairól. Szerinte a tanároknak nem lesz könnyű dolguk az idei tanévben, mert még ennél nagyobb is lehet a tanárhiány, ugyanis azok a nyugdíjas óraadó kollégák is hiányoznak, akiket a vírus miatt küldtek el az intézmények. „Kérdés, őket vissza lehet-e csábítani a járvány második hullámakor, vagy az egészségük érdekében inkább nem kockáztatnak a minimális pénzért, amit kereshetnek”, mondta a lapnak a PDSZ választmányi tagja. Nagy Erzsébet szerint azért kell…
Tovább olvasomCímke: oktatás
Megkapták az oktatási intézmények a minisztérium járványügyi protokollját
Rengeteg a bizonytalanság a 2020-2021-es tanév kezdetén, a járványügyi helyzet ugyanis ismét hasonlít a február-márciusban látottakhoz. A tanévet normál oktatásban kezdik az iskolák a tervek szerint, de a rendelkezések nagyobb része első olvasásra is teljesíthetetlen, lesznek gondok bőven. ELKÉSZÜLT ÉS MEGKAPTÁK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK A KÖVETKEZŐ TANÉVRE VONATKOZÓ JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLLT – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. Az Emmi az operatív törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve állította össze az Oktatási Hivatal segítségével valamennyi óvoda, iskola részére eljuttatott, a 2020/2021-es tanév kezdésére és lebonyolítására vonatkozó…
Tovább olvasomNyári Ökotanodát hirdetnek fiatal felnőttek számára
Az Ökopolisz Alapítvány közleményében hívja a 18-26 éves fiatalokat első Nyári Ökotanodájára! Az ifjúsági tábor célja az ismerkedés és csapatépítés mellett, hogy a táborozók minél mélyebb betekintést nyerhessenek aktuális zöld politikai témákba. A tábor az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház Velencei-tó melletti táborában lesz augusztus 14-16 között. Fontos számunkra, hogy a táborozók minél több, akár egymással szembenő perspektívával is megismerkedjenek, ezért a különféle témák részletes körüljárásához több neves, a témában is jártas szakembert szeretnénk elhívni, akik majd interaktív előadások alatt fogják ütköztetni nézeteiket. Az előadások mellett pedig számíthattok különböző szakmai…
Tovább olvasom