Megyénkben is bőséggel akadnak olyan lányok és asszonyok, akiknek gondot okoz a női higiéniás termékek megvásárlása. Sokaknak könnyebb ítélkezni vagy tudomást sem venni a problémáról, de egyre több magányszemély és szervezet küzd a téma tabusítása ellen. Ők hangsúlyozzák: érdemes legalább elgondolkozni azon, hogy mit tennénk, illetve hogyan éreznénk magunkat, ha nekünk kellene megküzdeni a helyzettel.
A dilemma nem csupán a megfelelő termékek és eszközök nélkülözését, de a témát érintő alacsony edukáltságot és a környezeti tényezők, lehetőségek hiányát is magába foglalja. Egy borsodi zsákfaluban például nem feltétlenül jellemző, hogy minden ingatlanhoz jól felszerelt és kifogástalan állapotú fürdőszoba, illetve folyóvíz is jár, ami pedig a nők havi vérzése alatt a minimumot jelentené ahhoz, hogy biztonságosan és komfortosan élhessék meg ezt az időszakot. Arról nem is beszélve, hogy a szegregátumokban az alacsony szintű oktatás nem mindig teszi lehetővé a fiatalok kielégítő tájékoztatását a témában.
Tény: Magyarországon tízből egy nőt érint a menstruációs szegénység, ami nagyjából az Európai Uniós átlagnak felel meg. Egy gyors számolással magunk is rájöhetünk, hogy élete során egy nő összesen nagyjából hét évet tölt menstruálással. Az intim termékekre költött havi pár száz forintos költség persze nem tűnik soknak, de ha ezt összeadjuk, akkor kiderül, hogy ez az összeg 14 és 55 év között körül belül egymillió forintnak felel meg, ami a rászorulóknak bizony komoly gondot is jelenthet. Természetesen a legkiszolgáltatottabbak a hajléktalan nők, de őket szorosan követik a tizenéves lányok is.
Utóbbiak körében nem ritka, hogy ők kimaradnak az iskolából azokon a napokon, amelyeken nem tudják kellően megoldani a menstruációval járó problémáikat. Ráadásul a társadalmi tabusításnak köszönhetően nem is mernek erről beszélni az intézményekben, ami tovább növeli a helyzet súlyosságát.
A megszégyenüléstől való félelem miatt gyakran nem vesznek részt az órákon vagy akár egy osztálykiránduláson, közös programon a többiekkel. A lányok emiatt lemaradhatnak a tananyaggal és olykor kimaradhatnak a közösségi életből is, ami további szorongásokhoz vagy akár depresszióhoz is vezethet, a romló tanulmányi átlag pedig kihathat a jövőjükre is. De ha nem akarunk ennyire előreszaladni, akkor gondoljunk csak arra, milyen kellemetlenséget jelent a nehéz napokon egy-egy testnevelés óra, még akkor is, amikor rendelkezésünkre állnak a kellő eszközök.
Azok a nők és fiatal lányok, akik nem rendelkeznek a megfelelő intim termékekkel, gyakran pótolják azokat háztartási rongyokkal, zoknikkal, wc- és újságpapírral, ami fertőzések szempontjából nagyban növeli a kockázatát ennek az amúgy is rizikós időszaknak a számukra.

Sokszor az is megnehezíti a helyzetet, hogy az érintettek nem elég tájékozottak sem a saját testi folyamataikat, sem pedig a női higiéniás termékek használatát illetően. A Magyar Vöröskereszt “Lánybólnővé” nevet viselő kezdeményezése éppen ezekre a problémákra igyekezett megoldást kínálni, amikor kollégái 2018-ban először kezdtek az iskolákban oktatást tartani a témában hatodik osztályos tanulóknak. Az ezek után bekövetkező Covid járvány miatt eszközölt korlátozó intézkedések ugyan megnehezítették a kampány folytatását, de az intézményekbe küldött, intim betétekkel és termékekkel felszerelt “redcrossboxok”, valamint a tájékozódást segítő oktatófüzetek segítségével sikerült kiküszöbölni a nehézségeket.
A női higiénés termékekkel megrakott piros dobozok 500 iskolába jutottak el a tanári szobákba októberben, és még két évig biztosan számíthatnak utánpótlásra is az intézmények. Azzal, hogy a termékek a pedagógusokhoz kerülnek, és nem közvetlenül a diákokhoz, könnyebben szabályozható a fogyasztásuk, tehát nem eshet meg, hogy valaki többet vesz, míg másnak nem jut belőlük. Ráadásul, a tanulóknak így tanáraikkal kell konzultálniuk, ha szükségük van bármire a dobozokból, ezért egy idő után természetesebbé válik, hogy beszélnek a témáról az iskolában.
A magyarországi kezdeményezések között szerepelt még a “Nemluxustáska” elnevezésű kampány is, amelynek az ötlete két fiatal nő fejében fogalmazódott meg 2019-ben. Ők videójukban arra kérték a nézőket, hogy keressenek otthon egy olyan táskát, vagy hátizsákot, amit már nem használnak és pakoljanak bele újonnan vásárolt higiénés termékeket, elsősorban betétet, bugyit, fogkrémet, tusfürdőt, kiegészítésképp pedig akármit aminek minden nő örülne, ha megkapná. Ezekből a táskákból aztán több ezret sikerült összegyűjteniük, amit szétosztottak a rászorulók és a velük foglalkozó intézmények között.
Szintén hasonló akciót indított el a Tesco üzletlánc hazánkban, 2024 júniusától ugyanis üzleteikben elengedik a sajátmárkás női higiénés termékeik ÁFA díját, ezzel jelentősen csökkentve azok árait.
A Tesco intézkedéséről lapunknak Varga Eszter, az üzletlánc kommunikációs munkatársa nyilatkozott:
A problémával kapcsolatban külföldön egy meglehetősen különleges kezdeményezés is elindult. A “free bleeding”, azaz “szabad vérzés” mozgalmat egy Indiai származású sportolónő, Kiran Gandhi találta ki, aki 2015-ben a menstruációja alatt úgy futotta le a Londoni Maratont, hogy nem használt semmiféle higiéniás terméket. Mire a távot teljesítette, a nadrágja teljesen átázott. Az aktivista ezzel próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy akadnak olyan nők, akiknek a “free bleeding” nem választás, hanem kényszer, illetve arra is, hogy nem szabadna, hogy a menstruáció tabu téma legyen, hiszen ez egy teljesen természetes testi folyamat.

A menstruációs szegénység globális probléma és hazánkban is egyre több embert foglalkoztat. Kiran Gandhi esete hűen ábrázolja, hogy magánemberként is akad lehetőségünk, hogy tegyünk valamit, vagy épp felhívjuk a figyelmet a jelenségre. Ez persze nem azt jelenti, hogy maratont kell futnunk intim betét használata nélkül, de egy táskát igazán megtölthet bárki pár hasznos holmival, aki megengedheti magának. Az is igaz, hogy ha a saját portánkon sepregetünk már akkor is elérünk valamit, így ha a közvetlen környezetünkben tudunk segíteni, már az is elegendő lehet. A lényeg, hogy a menstruációnak ne kelljen tabu témának lennie és ne erősödhessen a szégyenérzet azokban, akiket a menstruációs szegénység érint.
Fotók: theplaidzebra.com, Magyar Vöröskereszt, kiemelt kép: newjság.hu (illusztráció)
Videó: Youtube-Szabad Európa Szelfi, open.mome.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!