A nagy fogás: gazdag római kori temetőt találtak a bükkábrányi lignitbányában

A Herman Ottó Múzeum régészei egy 58 síros szarmata temetőt tártak fel a bükkábrányi lignitbánya területén a nyár végén. Az elhunytak gazdag, sajátos ízlésvilágú közösséghez tartoztak; erről tanúskodnak az előkerült arany és ezüst ékszerek, valamint a római import tárgyak is.

Tovább olvasom

Végre egy titkolt információ: így oszlik meg az intenzíven fekvők aránya az oltottak és oltatlanok között

Ezt sem a kormányzattól tudhattuk meg, mert a Fidesz-KDNP továbbra is titkolózik az ügyben. A Magyar Orvosi Kamara azonban saját felmérést végzett és ebből kiderül, jócskán kerültek az intenzívre beoltott emberek is, köztük olyanok is, akik már három dózist kaptak. De a jelentős többség így is oltatlan. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb, a szervezet hivatalos közösségi oldalán közzétett kutatásából kiderült, hogy a következőképpen oszlik meg állapota alapján 125, intenzív osztályon kezelt beteg: 70 fő intubálva, altatva lélegeztetőgépen van; 35 fő noninvazív lélegeztetésben részesül; 20 fő maszkon keresztül kap oxigént;…

Tovább olvasom

Itt a negyedik hullám, itt az újabb titkolózás – a kormány még azt sem engedi tudni, a kórházban levők közül mennyi az oltott személy

Vajon miért annyira fontos, hogy ne tudjunk semmit arról, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők között mennyien kerültek az oltás ellenére is veszélyes helyzetbe? Egyre gyorsul a járvány terjedése. A kormány viszont ahelyett, hogy részletes tájékoztatást adna a negyedik hullámról, nagyon fontos információkat nem oszt meg a közvéleménnyel. Pedig számos adat, mint például a kórházban lévők között az oltatlanok aránya, nagyobb eséllyel ösztönözne az oltásra, mint Merkely Bélával és a “Magyarország működik, az oltás működik” szöveggel teleplakátozni az országot. Azt egyébként számos országban rendszeresen publikálják, hogy a kórházi kezelésre szorulók hány…

Tovább olvasom

Aggasztó vizsgálati eredmények – a delta variáns miatt közel 300%-kal nagyobb eséllyel kerülhetünk intenzív osztályra

Egy egymástól független kanadai és kínai tanulmány is erre a következtetésre jutott. Fertőzőképesebb, jelentősen nagyobb arányban kerülnek kórházba az új mutációtól és sajnos a halálozási arány is jócskán megugrott. Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A ENSZ egészségügyi szervezetének adatai szerint az először Indiában azonosított delta variáns jelenleg 124 országban van jelen, 13-mal több országban, mint az előző héten. A két – tudományos alapon még nem megerősített – tanulmány Kínában, illetve Kanadában készült. A kínaiak olyan személyeket vizsgáltak meg, akik delta variánssal…

Tovább olvasom

Nem túl hízelgő: Borsodban sokkal nagyobb eséllyel haltak bele a koronavírusba, mint az ország sok más területén

Újabb adatmorzsák kerültek napvilágra a hónapokon keresztül titkolt valós statisztikákból, Borsod sajnos a szégyenpadon. Végre megtudhattuk, mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző szegleteiben. Érthetetlen, de ezek az adatok alapesetben nem nyilvánosak, legfeljebb hónapokon át húzódó közérdekű adatkérésekkel hozzáférhetők. A harmadik hullám legkeményebb hetei még mindig homályosak ebből a szempontból. Úgy tűnik, a szegény vidékeken, ahol az egészségügyi ellátáshoz is nehezebb hozzáférni, sokkal nagyobb eséllyel haltak meg a fertőzöttek. Március elején azt állította a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy fogalmuk sincs, melyik megyében hány koronavírusos fertőzött halt meg naponta a második…

Tovább olvasom

Hosszú agónia után kontroll alatt a járvány, 3% alatt a pozitív tesztek aránya, szeptember óta nem volt ilyen kevés napi fertőzött

A legrosszabb időszakokban mért 35-40%-os pozitív tesztarányhoz képest végre jók a járványügyi adatok, bár még mindig 40 feletti a napi halálozás. Tavaly szeptember óta nem fordult elő, hogy olyan kevés új fertőzöttet jelentsenek, mint hétfő reggel (258). Bár a tesztek száma is alacsony (9544), biztató, hogy ezen belül csak 2,7 százalék lett pozitív. Ahogy heti összefoglalónkban írtuk, ez az arány már tartósan 5 százalék alatt van, ami szintén szeptember óta nem fordult elő. Úgy tűnik, kontroll alatt van a járvány. Közben 41 új halálesetet jelentettek, összesen 29560 áldozata van eddig…

Tovább olvasom

“Sajnos, a lélegeztetőn levők több, mint 80%-át nem sikerül megmentenünk”

Nem, nem egy ellenzéki politikus szájából és nem egy kormánykritikus sajtóorgánumtól hangzottak el ezek a tűz közelében levő szakértő szájából, hanem egy nagyon is kormányközeli televízióban. Eddig is sejtettük. Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 embert ápoltak lélegeztetőgépen, de Dr. Takács Péter szerint ennek duplája a magyar egészségügyi rendszer kapacitáshatára. “3000 az az ágyszám, amit biztonsággal tudunk üzemeltetni és szakembergárdával ellátni.” – mondta. Arra a kérdésre, hogy igaz-e a Magyar Orvosi Kamara állítása,…

Tovább olvasom

Rettentő magas a halálozás a lélegeztetőre kerülők között – mi lehet a fő probléma?

Miért van az, hogy bizonyos helyeken a lélegeztetőre kerülök 95%-a nem jön ki onnan élve? Erre és az egyéb problémákra kezdték aktívabban keresni a választ hazánkban. Részletes problématérképet állított össze a covidellátásban tapasztaltakról a Magyar Orvosi Kamara, amelyet kedden Kincses Gyula elnök mutatott be Pintér Sándornak. A dokumentum arra utal, hogy a belügyminiszter kérésére fogalmazták meg a kamara területi szervei az egyes problémákat és javaslatokat.  „A Magyar Orvosi Kamara fontosnak tartja, hogy a miniszter úr ágyközeli/kollegiális megfigyelésekre, érzetekre is kíváncsi, ezért megkértük a megyei elnököket, hogy gyűjtsék össze az általuk…

Tovább olvasom

Egészen sokkoló adatokkal jelentkezett egy intenzíves orvos – a járvány során lélegeztetőre kerülők több, mint 80-90%-a meghal hazánkban

A doktor hamarosan részletesebb információkkal is szolgál, de a médiában hallható adatok meg sem közelítik a valóságot. A frontvonalban szolgáló orvos gyűjtőmunkába kezdett és arra jutott, hogy a gépi lélegeztetésre szoruló páciensek döntő többsége már nem kerül ki élve onnét, a médiához nagyon erősen kozmetikázott adatok jutnak el. Szembe kell menni a korábban jónak gondolt stratégiával, vissza kell szorítani a lélegeztetőgépek használatát. Egy hazai szaktekintély, intenzív terápiában dolgozó professzor üzent orvos kollégáinak, milyen módszert kell megpróbálni gépi lélegeztetés helyett elsősorban, hogy több esély legyen a túlélésre. Dr. Novák Hunor a…

Tovább olvasom

A magyar víruskutató számára kifejezetten ijesztőek a mostani hazai adatok a koronavírusról

Azon kívül, hogy a hétvégén megint kirívóan sok új fertőzöttet regisztráltak, más is elborzasztja a Pécsi Tudományegyetem adjunktusát. Kemenesi Gábor szerint nem csak az új esetek száma néz ki nagyon rosszul, még ennél is rosszabb, hogy ennyi fertőzöttet relatíve kevés tesztelés alapján találtak, a százalékos arány az igazán szörnyű. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa nagyon aggódik a számok miatt. Ahogy beszámoltunk róla, a vasárnap reggel közölt járványügyi adatok az eddigi legrosszabbak a koronavírus magyarországi megjelenése óta. A hivatalos tájékoztatás szerint az elmúlt napon 6819, így összesen már 211…

Tovább olvasom