A második világháború óta nem volt akkora nemzetközi összefogás, mint ami most körvonalazódik a járványok ellen

Jó lenne, ha az emberiség képes lenne megmutatni, hogy világméretű összefogásra is képes, nem kizárólag széthúzásra. 24 ország, valamint nemzetközi szervezet vezető írták alá azt a felhívást, amely szerint soha nem látott nemzetközi összefogás rendszerét kell kidolgozni, hogy elkerüljük a koronavírushoz hasonló pandémiákat. A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői. A felhívást Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Alekszandar…

Tovább olvasom

Egész gócpont alakulhat ki a fővárosban a vívóversenyen terjedő Covid-fertőzés miatt, remek ötlet volt idehozni az eseményt

Már nem két, hanem nyolc pozitív esetről tudni hivatalosan és még mennyi lehet, akinél még nincsenek tünetek? Erről sem szereztünk volna tudomást a hazai híradásokból, a külföldi érintettek azonban kitálaltak, így nem sikerült titokban tartani, hogy valószínűleg nagy hiba volt a nemzetközi eseményt hazánkba hozni. Nem túl biztató az olimpiára nézve, hogy a vívás egyéves leállása után megtartott első nagy nemzetközi versenyen, aminek a házigazdája a magyar vívószövetség volt, megjelent a koronavírus. Ráadásul nemcsak annak a Budapesten versenyző görög vívónak lett pozitív a tesztje, akinek az esetéről – nem a…

Tovább olvasom

A tomboló járvány közepén kell Magyarországnak nemzetközi vívóversenyt rendeznie – valaki már be is hurcolta a vírust

Elméletileg a versenyzők teljesen elzártan, egy buborékban élnek, de ha valaki a buborékon belülre hozza a fertőzést, akkor mi lesz? Mert ez történt. A magyar vívók sportsikerei mellett (Márton Anna arany-, Szilágyi Áron ezüst-, Pusztai Liza bronzérmet szerzett) sajnálatos módon egy pozitív covidtesztet is hozott a szombati nap a budapesti kardvívó világkupán.  A koronavírus-járvány miatti egyéves leállást követően a budapesti olimpiai kvalifikációs világkupa az első jelentős nemzetközi verseny, amit megrendeztek. Legfőként a Magyar Vívó Szövetségnek köszönhetően, amely a nemzeti sportszövetségek közül elsőként és egyedüliként vállalta az esemény lebonyolítását, még a…

Tovább olvasom