Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a borsodi csapat fogadta a budapesti egyesületet, a mérkőzés 0-0-ra végződött. Ezzel a DVTK hiába szerzett egy pontot, még mindig az utolsó pozíciót foglalja el az NB1-es tabellán. A mérkőzés elején egyik csapat sem kockáztatott, így többnyire a pálya középső harmadában folyt a játék komoly helyzetek nélkül. A Diósgyőr ugyan valamelyest többet próbálkozott, de a távoli kísérletek nem jelentettek veszélyt – írja tudósításában a Minap.hu. A folytatásban inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a fővárosi gárda, amely azért így is veszélyesebb volt. A 65. perctől…
Tovább olvasomCímke: nb1
Nem bírt egymással a Diósgyőr és az MTK
Nem született gól a borsodi csapat hazai meccsén, az így szerzett egy ponttal is maradt az NB1-es tabella utolsó helyén a DVTK. Pénteken az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómeccsén a Diósgyőr fogadta az MTK-t. A borsodi csapat honlapjának beszámolója szerint az első félidőben nem esett gól, pedig mindkét csapat több nagy helyzetet is kialakított. A második félidő is ugyanúgy nézett ki, hatalmas helyzetek mindkét oldalon, de Marko Malenica és Milan Mijatović is sorra mutatta be a bravúrokat. Mindkét csapat nyerhetett volna, végül a DVTK és az MTK is egy…
Tovább olvasomMásodszor nem sikerült a bravúr, kikapott a Fraditól a DVTK
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Ferencváros otthonába látogatott a Diósgyőr, amely néhány hete meglepetésre legyőzte a címvédő csapatot. Az első félidőben nem esett gól, a szünet után pedig többnyire a hazaiak támadtak, de a DVTK is eljutott néhányszor az ellenfél kapujáig. Azonban a legnagyobb diósgyőri ziccer is kimaradt, amit az ellentámadásban góllal büntettek a hazaiak. A hátralévő időben próbálkozott a DVTK, de egyenlíteni nem sikerült – olvasható a Minap.hu-n a klub honlapján közzétett beszámoló alapján az 1-0-val végződő mérkőzés után. Zoran Zekic szerint a vereség ellenére most jobban…
Tovább olvasomBravúr: Idegenben győzte le a dobogós Fehérvárt a Diósgyőr
Egy hónappal a Fradi elleni siker után újabb nagy skalpot gyűjtött be a DVTK, amelynek így maradt reménye a kiesés elkerülésére. Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a DVTK Székesfehérvárra látogatott. Nem indult jól a mérkőzés a borsodi csapat számára, hiszen korán hátrányba került, ezt követően azonban átvette a játék irányítását, helyzeteket dolgozott ki, amit ekkor még nem sikerült értékesíteni. A második félidőben aztán fordult a kocka, a DVTK szerezte a gólokat, a kiválóan működő Stefan Dražić, Alenn Grgić, Gheorghe Grozav játékkapcsolatnak köszönhetően. A lefújás előtt pedig már Alen Grgić…
Tovább olvasomÚjpesten sem volt esélye a DVTK-nak, a szurkolóknál kezd betelni a pohár
Az Újpest otthon 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén – tudósított a Minap.hu. A ritmustalan első félidőben mindkét oldalon sok volt az átadási hiba, így a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. A szünet után nagyobb tempóra váltottak a csapatok, és a vendégek kerültek ugyan közelebb ellenfelük kapujához, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg: a 60. percben formás akció végén Mitrovic talált be. Gólja után támadásban maradt az Újpest, a diósgyőriek csak a hajrára rendezték soraikat. Akkor azonban hiába támadtak többet, és alakítottak…
Tovább olvasomKisvárda elleni hazai győzelemmel ünnepelte születésnapját a Diósgyőr
2-0-ra nyert a borsodi csapat, amely azonban így is sereghajtó az NB1-ben. Ahogy azt mi is megírtuk, jeles jubileumot ünnepelt szombaton a DVTK, hiszen 111 éve ezen a napon alapították meg a klubot. Nos, az ünneplés össze is jött, ugyanis három nyeretlen bajnoki után délután 2-0-ra legyőzték az NB1-es tabella első felében tanyázó Kisvárdát. A Minap.hu beszámolója szerint gyakorlatilag az egész mérkőzésen a diósgyőri csapat irányított, s már a 10. percben megszerezték a vezetést egy büntető értékesítésével, majd az első félidő hajrájában Hegedűs János góljával be is állították a végeredményt.…
Tovább olvasomA Fradi elleni bravúr után a Pakssal már nem bírt a DVTK
Paksra látogatott a Diósgyőr vasárnap, ahol a hazai csapat 2-1-es győzelmet aratott. A vendégek pedig a címvédő és listavezető Ferencváros hétközi, bravúros legyőzése után idénybeli 12. vereségüket szenvedték el – számolt be róla a Minap.hu. Jó iramú, egyúttal kiegyenlített játékot hozott az első félidő. Az első fél órában nem igazán alakultak ki nagy lehetőségek egyik kapu előtt sem, majd a Paks az első valamirevaló helyzetét gólra váltotta. A hazaiak a folytatásban fokozták a tempót, nyomás alá helyezték a vendégek védelmét, s ennek – közvetlenül a szünet előtt – meg is…
Tovább olvasomA DVTK-hoz igazolt a magyar bajnok és kupagyőztes Asmir Suljic
a magyar bajnok, magyar és szlovén kupagyőztes Asmir Suljic a DVTK-ban folytatja pályafutását – írja a Nemzeti Sport. A volt újpesti és székesfehérvári labdarúgó első DVTK-mezben adott nyilatkozatában felidézte, különleges emlékei vannak a miskolci szurkolókról, ide tartozik a 2014-ben az Újpest színeiben megnyert Magyar Kupa-döntő is, amikor épp a Diósgyőrt múlták felül, 10-10 ezer fanatikus előtt a régi Puskás Ferenc Stadionban. „Mindig azt mondtam, Magyarország legőrültebb szurkolói járnak Diósgyőrben meccsre, és persze a telt házas kupadöntőt sem fogom soha elfelejteni. Mostantól együtt gyűjtjük az emlékeket, és bízom benne, pályafutásom befejezése…
Tovább olvasomEgy hónap után máris távozik a DVTK vezetőedzője
Az új tulajdonos érkezésével a december elején kinevezett Geri Gergely távozik az NB1-ben sereghajtó klubtól. „Már nem Geri Gergely a DVTK vezetőedzője” – olvasható a diósgyőri klub honlapján. Geri azt követően került egy hónapja az NB1-ben utolsó helyen álló csapat élére, hogy szerződést bontottak Feczkó Tamással, a minapi tulajdonosváltás azonban személyi változásokkal is járt. „Tegnap új tulajdonosa lett a DVTK-nak, amely változásokkal jár a labdarúgó csapatnál – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Geri Gergely személyében egy rendkívül felkészült szakembert és egy végtelenül szimpatikus embert ismerhettünk meg, csak a legjobbakat…
Tovább olvasomMegvan, mikor pótolják a Diósgyőr Fradi elleni mérkőzését
Január 20-án 20 órától pótolják a labdarúgó NB I második fordulójából elhalasztott Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést – számolt be róla a Minap.hu. A meccset eredetileg augusztus 22-re írták ki, de az FTC Bajnokok Ligája-szereplése miatt elnapolták azt. A diósgyőri klub hivatalos honlapján rámutatnak: így a DVTK januárban három, februárban – feltételezve a Tarpa elleni továbbjutást a Magyar Kupában – hét tétmérkőzést játszik. Az OTP Bank Liga következő teljes, szám szerint 17. fordulóját január 23-án rendezik, azaz az elmaradt meccset ezt megelőzően pótolják. A DTVK pillanatnyilag az utolsó helyet foglalja el az NB1-es…
Tovább olvasom