Nagyon szoros volt a verseny Miskolcon az EP listák között. A Fidesz 40 százalék alatt teljesített és nagyon közel került hozzá a Tisza. Az országostól jobban szerepelt városunkban az MSZP-DK-Párbeszéd közös listája is. Az adatok alapján kijelenthető, hogy Miskolc jelentős többsége ellenzéki. Akadnak azonban olyan települések is a megyében, ahol a Tisza jelentős verést mért a Fideszre.
Tovább olvasomCímke: MSZP
Egy hét elteltével is csak két polgármesterjelölt tudta összegyűjteni a szükséges aláírásokat
Több mint egy héttel ezelőtt, április 20-án vette hivatalosan is kezdetét a kampányidőszak. A polgármester- és képviselőjelöltek azóta gyűjtik a támogató aláírásokat, amik ahhoz szükségesek, hogy hivatalosan is jelöltté váljanak és felkerüljenek a szavazólapra. Azonban az 500 aláírás összegyűjtését, ami a polgármesterjelöltséghez szükséges továbbra is csak Tóth-Szántai József és Dr. Barkai László teljesítette.
Tovább olvasomMeglepő ellenzéki és kormánypárti reakciók, újabb jelöltek Veres Pál visszalépése után
Szerdán késő este és csütörtök délelőtt is több közlemény érkezett szerkesztőségünkhöz, valamennyi Veres Pál polgármester választási visszalépésére reagált, néhány ezek közül egészen meglepő kijelentéseket is tartalmaz. (Cikkünk a gyorsan változó helyzet miatt folyamatosan frissül!)
Tovább olvasomAz LMP saját frakcióvezető-helyettesét indítja polgármesterjelöltként az egyik kerületben
Az ország egyetlen kőkeményen szocialista fellegvárában, a XIII. kerületben méreti meg magát Kanász-Nagy Máté. Egy olyan körzetben, ahol Tóth József, az MSZP által delegált polgármester rendre porrá veri ellenfeleit húsz éve.
Tovább olvasomBüntetné a magyar munkavállalók érdekeit sértő vállalatokat az MSZP
Komjáthi Imre az MSZP társelnöke arról számolt be, hogy az MSZP javaslatot nyújt be arra vonatkozóan, hogy büntessék azokat a multinacionális vállalatokat, amelyek nem törődnek a magyar munkavállalók jogaival. Botrányos a kormány foglalkoztatáspolitikája. A multinacionális vállalatok esetleges kivonulására hivatkozva támogatta magyar adófizetői forintokból ezeket a vállalatokat, ehhez képest a dolgozó emberek mentek el Magyarországról azért, mert a kormány a multivállalatok érdekében, a magyar dolgozók kárára hoz intézkedéseket – írja a párt közleményében. Az MSZP a Parlamenten belül és kívül is harcol a munkavállalók jogaiért. A párt ezért ismét határozati javaslatot nyújt be,…
Tovább olvasomAz Európai Parlamentbe küldené az MSZP Bazin Levente miskolci önkormányzati képviselőt
December 2-án, azaz ma döntött úgy a Magyar Szocialista Párt választmánya, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti az Európai Parlamenti listájukat. Miskolc 16-os választókerületének képviselője, Bazin Levente az ötödik helyen szerepel.
Tovább olvasomMiskolcra is érkeznek vendégmunkások, a Jobbik, az MSZP és a DK is tiltakozik
Az utóbbi hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány ázsiai vendégmunkásokkal kívánja megoldani a magyarországi munkaerőhiányt. Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a betöltetlen álláshelyekre érkeznek külföldi dolgozók. Néhány napja számoltunk be arról, hogy a Continental olyan munkavállalókat bocsát el, akik betanították a hazánkba érkező ázsiai vendégmunkásokat. A Fülöp-szigeteki munkavállalók Miskolcot sem kerülik el, a Joysonhoz várhatóan 250 fő érkezik majd.
Tovább olvasomMegállapodott a DK és az MSZP, Kazincbarcikán is megvan a közös polgármesterjelölt
Meglepetés nem történt: a jelenlegi városvezetőt, Szitka Pétert indítják majd a 2024-es önkormányzati választáson is.
Tovább olvasom„Nincs az a pártérdek, ami fontosabb Miskolcnál” – így reagált Veres Pál a DK bejelentésére
„A választók majd eldöntik, hogy győztes, vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni jövőre” – írta Hegedűs Andrea jelöltsége kapcsán a miskolci polgármester.
Tovább olvasomVeres Pál újrázhat, de nem kizárt, hogy lesz másik ellenzéki induló is
Hosszabb cikkben foglalkozott a HVG.hu a jövő évi önkormányzati választásokkal, amelyben a miskolci esélyekről és lehetőségekről is írtak. A lap szerint jó esély van arra, hogy az ellenzék megtartsa a 2019-ben megnyert településeket, de újabb áttörés nem várható. Nincs esély a 2019-es hasonló áttörésre, de a 2022-es parlamenti választásokhoz hasonló buktára sem kell számítani – így foglalhatók össze a jövő júniusban esedékes önkormányzati választások ellenzéki esélyei. Bár nem tapasztalható olyan ellenzéki felívelés, mint négy éve, ami – mintegy az ellenzéki összefogás főpróbájaként – bizalmat ébresztett ismeretlen arcok, köztük civilek iránt is, a 2022-es országgyűlési választásokon…
Tovább olvasom