Fekvőrendőrt kapott az Andor utca. A beruházást a terület önkormányzati képviselője saját alapjából finanszírozta. Fekvőrendőrt helyeztek ki az Andor utca 104. és a Károly utca kereszteződéséhez. A beruházás részleteiről Deák-Bárdos Mihály számolt be a Minap.hu-nak. – Amikor a Görögszőlő utcát egyirányúsították, több lakó is azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy helyezzünk ki menetdinamikai küszöböt annak érdekében, hogy az utcán áthaladó forgalmat kicsit lassítsuk, illetve a forgalommal járó zajterhelést csökkentsük. Erre még a februári lakossági fórumon ígéretet tettem – idézte fel a terület önkormányzati képviselője. A fekvőrendőr október végén elkészült, azonban a MIVÍZ…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Kerékpáros létesítmények épülnek Miskolcon
A projekt elsődleges célja, hogy olyan, a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi környezet kialakulásához. A beruházás keretében kerékpáros nyom megvalósítása történik a Kondor Béla utcában az Árpád és Szarkahegy utcák között. A kerékpáros létesítmény biztosítja az összeköttetést a meglévő Tiszai pályaudvar-Diósgyőri vár kerékpárforgalmi létesítménnyel. A tervezett kerékpáros létesítmény hossza kb. 1.600 m. A várhatóan érintett közterületek: Nagy Lajos király útja, Táncsics Mihály tér, Kuruc utca. Kondor Béla utca, Előhegy utca, Róna utca, Bertalan…
Tovább olvasomHibajavítás és torlódás Miskolcon a Csabavezér utcában
A MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a Csabavezér utca 1-3. szám alatti lakosokat és az arra közlekedőket, hogy november 30-án (szerda) 08:00 órától, előreláthatólag december 6-ig (vasárnap) a városba bevezető belső sávban útfelbontással járó hibaelhárítási munkálatokat fog végezni. A cég ezúton is felhívja az autósok figyelmét, hogy a hibaelhárítással érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra és sávlezárásra számítsanak. A hibajavítás ideje alatt részleges vízhiány várható. Az érintett lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kéri a MIVÍZ Kft.
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, heti horoszkóp
Ilyen időre számíthatunk ma Kedden keleten, északkeleten süthet ki hosszabb időszakokra a nap, máshol több felhő lehet az égen. Számottevő csapadék Miskolcon sem várható, de hajnalban, reggel ködszitálás előfordulhat. A keleti-délkeleti szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. Hajnalra a kevésbé felhős tájakon -5 fok köré hűlhet a levegő, napközben pedig 3-8 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Taksony, Ilma, Filoméla, Filoména, Rápolt A Taksony név eredete és jelentése A Taksony ősi magyar eredetű férfinév. Jelentése vitatott, egyes nézetek szerint elégedett, jóllakott, mások szerint vad, féktelen, szilaj. A Taksony név jellemzése…
Tovább olvasomGránit mosogatóval csalt ki kétmillió forintot az online csaló a miskolci nőtől
A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban egyre több jelzés érkezett úgynevezett online csalással kapcsolatban. A csalók tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz: az áldozatok pénzügyi adatainak megszerzése, hozzáférés a sértettek számlájához, a pénz csalárd módon való megszerzése. Megtörtént esetekről is beszámol a police.hu: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is.
Tovább olvasomBaseballütővel és viperával verték össze otthonában a miskolci férfit
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 23 éves férfi ellen magánlaksértés és súlyos testi sértés bűntette miatt. A férfiak kezükben baseball ütővel és teleszkópos bottal bementek haragosuk házába, és a fotelben ülő férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy a bal karja eltört. A vádirat szerint a vádlottak testvérek, és édesapjukat ért vélt sérelem megtorlási szándékával 2022. április hónap végén a késő éjszakai órákban megjelentek a sértett férfi miskolci házánál. Egyiküknél baseball ütő volt, míg a másik teleszkópos botot (viperát) vitt magával. A nyitott kapun bementek az…
Tovább olvasomLelkesen ünnepeltek a vendégek a huszadik Avasi Kvaterkán
Az időjárás már igencsak hideg, de a hangulatról ez nem volt elmondható. Szombat este az Avasi Bortanyára és környékére várták azokat a lelkes vendégeket, akik együtt ünnepelték a huszadik kvaterkás szülinapot, most már kicsit az adventi várakozás jegyében is. Az ősz végi hűvösben jól esett a testnek a lélekmelegítő forralt bor, vagy akár csak úgy pincehidegen, egy kis krampampulival, gönci pálinkával, Károly bácsi karácsonyi süteményeivel és pogácsáival, sült gesztenyével, vagy az abaújszántói Forró Kutya BBQ jóvoltából barbecue udvarral. De a szervezők készültek a közkedvelt kvaterka válassz-szendvicsekkel, zsíros kenyérrel és hurka-kolbásszal…
Tovább olvasomA miskolci fideszes képviselő saját sikereként büszkélkedik az adventi villamossal
Az internetes hozzászólók azonban saját oldalán rakták helyre, hogy ehhez a Miskolctól folyamatosan csak elvonó Fidesznek a világon semmi köze. Bajusz Gábor „Elindult!” felkiáltással igyekezett bizonyítani, milyen fontos a Fidesznek Miskolc. A miskolciak azonban közel sem osztják ennyire ezt a gondolatot. A Facebook-poszthoz többen hozzá is szóltak így. „Ne verd a melled, mert semmi közöd hozzá, te irányított marionett bábú„ „Ugye ez nem a közgyűlést otthagyó képviselők érdeme??!!!!” „Egyem a szívét Bajusz úrnak. Nagyon szeret más tollával ékeskedni.” „Nos bajusz elvtárs. Bármennyire is próbáljátok tönkretenni városunkat, úgy tűnik visszanyal az…
Tovább olvasomA BÜKK Bevetési Alegység látványos bemutatót tartott a fiataloknak a GYEK-ben
Egy mini koncertet követően a Bükk Bevetési Alegység bemutatta azokat a fegyvereket, eszközöket, amelyeket a munkájuk során használnak. Az Elfogadóparancs II. után az Elfogadóparancs III. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház felkérésére alapján szerveződött 2022. november 25-én a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) tornatermében. Az alegységi bemutató előtt Horváth Richárd r. zászlós (Miskolci Rendőrkapitányság) zenekarával a „Tappancshangokkal” adott elő három számot. A bemelegítő dallamok közt szerepelt a korábban már nagy sikert aratott „A piros az tilos”, illetve szintén saját szerzemény, a rendőrök munkáját bemutató „Kék a vérem” című szám is. A meglepetésnek szánt mini koncertet követően a Bükk Bevetési…
Tovább olvasomFelsegített, majd kifosztott egy feltehetően ittas férfit a Centrumnál – videó
Az önjutalmazás térfigyelő kamerát gyönyörködtető módját választotta az a fiatal férfi, aki embertársa felé nyújtott kezével rövidesen annak zsebében találta magát. A múlt péntekről szombatra virradó éjszaka észlelte a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) térfelügyeleti szolgálata, amint egy férfi elesik a Centrumnál. A szakemberek nem először fedezhettek fel kameraképeiken illuminált állapotú, tántorgó személyt. Ilyen esetben a Győri kapui bázisról azonmód értesítik a történtekhez legközelebb tartózkodó járőröket, hogy a bódultság véletlenül se torkolljon balesetbe vagy kifosztásos bűncselekménybe. Látványos és erőszakos történésekről ezúttal szó sem volt, eltekintve attól, hogy a sértett egy háromfős…
Tovább olvasom