Lassabb, de biztonságosabb lett a közlekedés egy miskolci utcában

Megosztás

Fekvőrendőrt kapott az Andor utca. A beruházást a terület önkormányzati képviselője saját alapjából finanszírozta. 

Fekvőrendőrt helyeztek ki az Andor utca 104. és a Károly utca kereszteződéséhez. A beruházás részleteiről Deák-Bárdos Mihály számolt be a Minap.hu-nak.

– Amikor a Görögszőlő utcát egyirányúsították, több lakó is azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy helyezzünk ki menetdinamikai küszöböt annak érdekében, hogy az utcán áthaladó forgalmat kicsit lassítsuk, illetve a forgalommal járó zajterhelést csökkentsük. Erre még a februári lakossági fórumon ígéretet tettem – idézte fel a terület önkormányzati képviselője. A fekvőrendőr október végén elkészült, azonban a MIVÍZ hibaelhárítást végzett az érintett területen, így a közlekedési táblákat csak a napokban tudták felszerelni. 

A beruházás 635 ezer forintba került, Deák-Bárdos Mihály a saját képviselői alapjából finanszírozta. 
– A lakók részéről pozitívak a visszajelzések, a tapasztalatok szerint a közlekedés lassabb lett az útszakaszon – tette hozzá a képviselő. 

Kapcsolódó cikkek