Erre számítsunk a miskolci közlekedésben a szerdai ünnepnapon

Március 15-én megváltozik a közlekedés és sok minden más is, például a nyitvatartásokat is érdemes figyelemmel kísérnünk Miskolcon. Íme a részletek. Március 15-én, szerdán vasárnapi menetrend szerint járnak Miskolcon a villamosok és az autóbuszok, kivéve a 24-es és 44-es járatok, melyek ezen a napon nem közlekednek – erről a közlekedési vállalat számolt be közleményében. Mivel az Auchan, illetve a Lidl a nemzeti ünnepnapon zárva tart, a 3-as, a 7-es és a 21-es autóbuszok a menetrendben aláhúzott indulási időpontokban nem érintik az áruházat. A Búza térről 06:11-kor és a Déli Ipari…

Tovább olvasom

Tűz ütött ki egy miskolci panelház erkélyén

Tűz keletkezett vasárnap délben Miskolcon, egy Középszer utcai társasház erkélyén, ahol berendezési tárgyak, festékek égtek. A miskolci tűzoltók négy járművel vonultak a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett hamar eloltották a lángokat, amelyek nem terjedtek át a lakás többi részére, így az lakható maradt – számolt be a történtekről a megyei Katasztrófavédelem. A tűz által érintett lakásban nem tartózkodott senki, az épületet a beavatkozás idejére tizenöt lakó hagyta el ideiglenesen, akik a társasház átvizsgálása és átszellőztetése után visszatérhettek otthonaikba. Fotó: Rinyu Zsuzsanna tű. százados

Tovább olvasom

Ettől a főtörzsőrmestertől retteghetnek a miskolci ittas vezetők

Civil szolgálati autó halad a miskolci forgalomban, és a volánnál ülő zsaru pásztázó pillantásokat vet a szemből érkező és mellette elhaladó járművek vezetőire. Majd felteszi a műszerfalra a megkülönböztető jelzést, megfordul, követni kezd egy kocsit, és hangjelzéssel felszólítja a megállásra. Egy perccel később elégedetten nyugtázza, ismét jó volt a szimata. – Van valami átlagtól eltérő abban a testtartásban és viselkedésben, ahogy ittas férfiak a volán mögött ülnek. Már nővel szemben is intézkedtem, de rajtuk nem ismerem fel olyan jól a befolyásoltságot, mint a férfiakon. A felajzottság és a mulyaság egyfajta…

Tovább olvasom

Bővült és megújult a gyermeksürgősségi ellátás Miskolcon

Egy hárommilliárd forintos beruházás keretein belül bővítették a kapacitást és rendelőket újítottak fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja újult meg és bővült jelentősen. A pénteki sajtóbejáráson Breitenbach Sándor műszaki igazgató elmondta, a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás fejlesztése 2021 novemberében kezdődött, a projekt részét képezi a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az égési osztály felújítása, és épül egy összekötő folyosó a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) és a mentőhelikopter leszállópályája között. A projektrész a műtők felújításával, bővítésével zárul majd – írja a Minap. Részletezte: a gyermeksürgősségi és baleseti járóbeteg-ellátásra szolgáló rendelőket…

Tovább olvasom

Tokaji Viktor felállt a DVTK Jegesmedvék kispadjáról

A DVTK Jegesmedvék és Tokaji Viktor közös megegyezéssel felbontotta a vezetőedző szerződését. – Ezúton is szeretném megköszönni Tokaji Viktornak a nálunk végzett munkáját – mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke – Két és fél szezont töltött nálunk, ezen időszak alatt rengeteget dolgozott annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődjünk és sikeresek legyünk. Külön szeretném megköszönni a fiatal játékosaink fejlesztéséért tett erőfeszítéseit, aminek köszönhetően bátran építhetünk a saját nevelésű játékosainkra és meghatározó szerepet tölthetnek be a csapatunkban. Az idei szezonunk lezárultával megkezdődött az az időszak, amikor a klubvezetés a stábbal kiértékeli az…

Tovább olvasom

„Miskolc nagyon erős, ott két lakásom volt” – megszólalt a bordélyházas köztévés

Exkluzív interjút adott a 444-nek Berkes Béla, akit januárban tartóztattak le, miután kiderült, hogy prostituáltaknak adott ki lakásokat. Pár év alatt összesen 16 lakásban, több mint 300 szexmunkás fordult meg nála, amivel mintegy 30 millió forintot keresett. Ennek ellenére tagadja, hogy bordélyházról és futtatásról lenne szó, azt mondja, hogy senki nem használt ki senkit. A kerítéssel és prostitúció elősegítésével vádolt férfi a közmédia bűnügyi magazinjának, a Kékfénynek volt riportere, de az MTVA kirúgta őt, miután kiderült, mivel gyanúsítják. Az interjúban elmondja, hogy csak egy különleges ügyfélkörrel Airbnb-zett, nem volt kényszerítés,…

Tovább olvasom

Egy elfeledett erdei grund – a bükkszentlászlói sportpálya

Bükkszentlászló Miskolc peremterületén, a Bükk-hegység lankái között húzódik, távol a belváros zajától. Napjainkban közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozik, azonban 1981 előtt önálló település volt, ahol egykor lüktető sportélet zajlott, melyet mára csak nyomokban lehet felfedezni. A régi focipályát már szinte teljesen benőtte az erdő, a szép időket már csak a magányosan álló, fából készült kapu idézi. A település egyetlen nagyméretű futballpályáját 1964-ben kezdték el építeni egy olyan területen, ahol azelőtt egy dagonyás, békákkal teli tavacska terült el, ezért a pályát „Tovik”-nak nevezték el a falubeliek. Egy dózer segítségével kellett a talajt…

Tovább olvasom

Hétvégétől megváltozik a Zsarnai piac nyitvatartási rendje

Hosszabb ideig tart nyitva szombattól a piac. Az árusokkal történt egyeztetést követően a Zsarnai piacot működtető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. módosítja a nyitvatartási rendet. Így a piac 2023. március 11-től hosszabb ideig tart nyitva – áll a miskolci önkormányzat közleményében. Mint írják: a változással a piacnapokon (szombat és vasárnap) a kereskedők 5:00 és 17:00 között tartózkodhatnak a Zsarnai piacon, ahová a vásárlókat 7:00 és 15:30 között várják. A Városgazda idén januárban egy a bérlés időtartamától és folyamatosságától függő, egész éves kedvezményrendszert vezetett be. Ennek részleteiről ide kattintva érhető el bővebb…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken a változóan felhős-napos időben napközben ismét többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az élénk déli, délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Enyhe marad az idő, a csúcshőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakulhat. Ma őket ünnepeljük Névnap Ildikó, Anaisz, Anasztáz, Anasztázia, Atalanta, Atos, Atosz, Ében, Ede, Édua, Emil, Emilián, Etele, Etre, Ipoly, Itala, Kada, Kadicsa, Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Káin, Kamilla, Kán, Kandid, Kandida, Kolos, Kolozs, Melissza, Melitta, Nasztázia, Neste, Nyeste, Priszcilla, Teofil, Valér, Valérián Az Ildikó név eredete és jelentése: Germán eredetű női név, mely Attila első feleségének,…

Tovább olvasom

Miskolc régen: érdekességek a múltból

Mai visszatekintésünkben nem állunk meg egyetlen korszaknál, inkább arra fókuszálunk, hogy az elmúlt évszázadban városunk mi mindenben változott meg és milyen mértékben, valamint kísérletet teszünk annak szemléltetésére, hogy a változások mögött milyen folytonosságok lapulnak a letűnt korok és napjaink között. Ez a fiatal hölgy a második avasi kilátó, a köznyelvben Rákóczi-őrtoronynak nevezett épület előtt áll modellt a fotósnak. A fényképet Horváth Ida adományozta a Fortepannak, ahol az 1925-ös évszám szerepel, a kép azonban minden bizonnyal később készült, ugyanis Reiman Zoltán kutatásai szerint a kilátó 1934-re készült el, mely végül az…

Tovább olvasom