Úgy tűnik, az ellenőr eleve rosszul ismerhette a szabályt, nem is kellett volna matrica a srác diákigazolványára, márpedig erre hivatkozva vette el tőle a bérletét. A sértett édesanyja panaszt és anyagi jóvátétel követelését helyezte kilátásba. Valóban túllépte hatáskörét az ellenőr?
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Három miskolci gimnázium is az ország legjobbjai között
Könnyedén került három miskolci középiskola Magyarország legjobb 100 intézménye közé, a Herman még a legjobb 30-ba is majdnem befért.
Tovább olvasomElítélte a bíróság a borsodi férfit, aki meztelen képeket terjesztett gyerekekről
Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki gyermekpornográf tartalmakat osztott meg az interneten.
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Pénteken sok felhő lesz felettünk, és többfelé várható eső, zápor, délen, délnyugaton pedig zivatarok is kialakulhatnak. A keleties szelet több helyen kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban 7-12, délután 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Pongrác, Achilles, Achillesz, Adon, Adonisz, Ahillész, Böngér, Dalma, Domicella, Domitilla, Gemma, Germán, Gyöngy, Gyöngyvirág, Ivána, Ivica, Johanna, Kora, Korália, Korall, Násfa, Nerella, Nerina, Pongor, Viktor A Pongrác név eredete és jelentése: Görög-latin eredetű, a Pankratész névből. Jelentése: erő, hatalom. A Pongrác név jellemzése: Nagyon jó szívű és adakozó,…
Tovább olvasomŐk részesültek elismerésben Miskolc város napján
A hagyományoknak megfelelően, Miskolc napján, az ünnepi közgyűlésen adja át Veres Pál polgármester a város díjait és kitüntető címeit a Miskolci Nemzeti Színházban az azokra érdemes személyeknek és szervezeteknek.
Tovább olvasomA Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Varga Andrea kapta idén a Déryné-díjat
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Varga Andrea kapott.
Tovább olvasomElismerték a kiemelkedő tanulókat Miskolcon
Elismerésben részesítették az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kiemelkedő eredményt elért diákokat.
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, de az ország északkeleti harmadán még többórás napsütésre készülhetünk. Délnyugat felől a nap második felében egyre többfelé eredhet el az eső, estig az ország délnyugati felén eshet. A keleties szél sokfelé élénk, erős lehet. Hajnalban 4-12, délután délnyugaton 14-17, máshol 18-23 fok valószínű. Ma őket ünnepeljük Névnap Ferenc, Fábió, Fábiusz, Fabríció, Fabríciusz, Fabríciusz, Filip, Fülöp, Gujdó, Izidor, Izidóra, Izor, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Kalliszta, Majlát, Mályva, Mirandella, Mirandola A Ferenc név eredete és jelentése: A Ferenc nevet Assisi Szent…
Tovább olvasomFélelmetes: a virtuális térben végre is hajtotta a mészárlást az iskolai lövöldözést tervező miskolci fiú
Az egyik játékban az általános iskolája tökéletes mását rajzolta meg a TEK által még idejében lekapcsolt 17 éves fiú.
Tovább olvasomÚj résztvevőkkel bővült a Miskolci Olimpiai Reménységek Program
Nyolc olyan miskolci sportolót válogattak be a programba, akik kiemelkedő eredményeket érnek el világversenyeken, s akiknek esélyük van kvalifikálni a következő olimpiára.
Tovább olvasom