Három miskolci gimnázium is az ország legjobbjai között

Megosztás

Könnyedén került három miskolci középiskola Magyarország legjobb 100 intézménye közé, a Herman még a legjobb 30-ba is majdnem befért.

A Herman a harmincegyedik, a Fényi az ötvenkilencedik, a Földes pedig a hetvenkilencedik helyen áll a 2023-as középiskolai rangsorban.

Három miskolci gimnázium is felkerült az országos top 100 listára. Az intézmények vezetői a Miskolc Televízió stábjának azt mondták el, hogy véleményük szerint ez az eredmény az oktatók, a diákok és a szülők közös munkájának köszönhető.

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból múlt pénteken csaknem 130 végzős ballagott el. A mostani vizsga eredményeiken is múlik, hogy milyen helyezést ért majd el a gimnázium az országos rangsorban. A HVG minden évben elkészíti a középiskolák top 100-as listáját. A korábbi eredmények alapján a Jezsuita Gimnázium a legfrissebb összeállítás szerint az 59. helyen szerepel, az előző évhez képest hét helyet javított.

A vidéki intézmények közül mindössze egy iskolának sikerült bekerülnie a legjobb 10-be, Veszprémből, de a készítők szerint a százas listán összességében így is több a vidéki iskola, mint a fővárosi. (via Minap)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek