Az olimpián részt vevő sportolóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásul veszik, hogy meghalhatnak a Covidban

A tokiói olimpián részt vevő sportolóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a játékok alatt tudomásul veszik a COVID-19 kockázatát, ahogy azt is, hogy bele is halhatnak a fertőzésbe. A nyilatkozatot a Yahoo Sport tette közzé, és minden részvevőnek alá kellene írnia, ez áll benne: „Elfogadom, hogy a játékokon a saját felelősségemre veszek részt, ideértve a játékokon való részvételemre gyakorolt bármilyen hatást, súlyos testi sérülést vagy akár halált is, amelyet az egészségügyi kockázatok lehetséges kitettsége von maga után, mint például a COVID-19 és más fertőző betegségek vagy extrém hőviszonyok.” A World Players…

Tovább olvasom

Az olimpiára készülő sportolókat és a futballválogatott tagjait is soron kívül beoltják

Soron kívül oltják be az olimpiára készülő sportolóinkat, ez pénteken meg is kezdődött – írja a Telex. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a sportolókat a Moderna vakcinájával oltják be. Egyelőre egy 868 fős listát állítottak össze; azok nevét tartalmazza, akiknek van esélyük a 2021-es tokiói nyári olimpián vagy a 2022-es pekingi téli olimpián való részvételre. A listán nincs egyetlen sportvezető sem a MOB szerint. De nemcsak a leendő olimpikonok, hanem a magyar futballválogatott tagjai is soron kapják meg a koronavírus elleni oltást, számolt be róla az RTL Híradó.…

Tovább olvasom

Nagyon sok sportlegendától kellett elbúcsúznunk 2020-ban

A sportvilágot sem kímélte a világjárvány, több világklasszis sportembertől kellett végleg elbúcsúznunk. De voltak olyanok, akiket nem a Covid ragadott el. Az alábbi összeállítást az Index készítette azokról a legendákról, akik 2020-ban mentek el: David Stern (1942–2020) 2020 nem sokat várt a tragédiákkal, január 1-jén hunyt el az egyetemes kosárlabda valaha volt egyik legnagyobb alakja, David Stern. Magát a játékot James Naismith találta fel, Michael Jordan lett az arca, de Stern volt az, aki konszolidálta, globalizálta és virágzó üzletté tette. 1984. február 1-jén vette át az NBA irányítását és egészen 30 évig töltötte be…

Tovább olvasom