A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 22-én délelőtt kifigyelték Miskolc egyik utcáján az időskorú, gyenge fizikumú sértettet és megállapodtak, hogy elveszik a táskáját. A fiatalkorú terhelt felnőttkorú társai felhívására a sértett háta mögé lépett és lerántotta a táskáját, emiatt az idős asszony a földre esett. A gyanúsítottak a sértettet magára hagyva elfutottak a helyszínről, mindezzel 1.000 forint készpénzre tettek szert. Bizonyítottság esetén a fiatalkorú terhelt cselekménye rablás, míg társai tette kifosztás minősített esetére való felbujtás megállapítására alkalmas. A…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
A Görömbölyi út ellen tiltakoztak a Városházán
Váratlanul táblákkal felszerelkezett civilek jelentek meg a csütörtöki közgyűlésen, így próbálták kifejezni tiltakozásukat a Miskoctapolcát Görömböllyel összekötő új miatt. A négy főből álló csoport szerint az önkormányzat részéről nem volt korrekt a lakosság tájékoztatása, ezért érkeztek a helyszínre.
Tovább olvasomRövidesen elkészülnek a javítások a Horváth-tetőn
A tavaly augusztusban átadott tizenkétezer négyzetméteres szabadidőpark területén merültek fel garanciális javítások, azt ezeket végző cég elvileg a hónap végéig el is végzi a munka maradék részét is.
Tovább olvasomEzek a programok várnak ránk a miskolci városi gyermeknapon
Bőséges a kínálat, ráadásul vannak köztük olyanok is, amik péntektől vasárnapig három napon át tartanak.
Tovább olvasomÚj funkciót kap a Debreczeni jó tíz éve üresen álló épülete Miskolcon
A Perecesen található, egykori öreg iskolaépületet a polgármesteri hivatal használja majd.
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön a napos-gomolyfelhős idő mellett leginkább a keleti országrészben fordulhatnak elő záporok, helyenként zivatarok. Az északias szél többfelé megélénkül. Hajnalban 9-15, délután 23-28 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Orbán, Bagita, Bársonyka, Bedecs, Bedő, Csatád, Gergely, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Madlen, Madléna, Magda, Magdaléna, Magdó, Magdolna, Mahália, Márk, Márkus, Marléne, Megara, Szofi, Szófia, Urbána, Zsófi, Zsófia Az Orbán név eredete és jelentése: Latin eredetű, az Urbanus névből, mely azonos szóból származó keresztnév. Jelentése: városi, művelt, illedelmes, szellemes. Az Orbán név jellemzése: A nevet viselők harcias, mindig…
Tovább olvasomMegkezdődött a platán – és vadgesztenyefák permetezése
Idén is megkezdődött Miskolc közigazgatási területén lévő díszfák permetezése. A növényvédelmi beavatkozás időpontját szakemberek állapítják meg kihelyezett rovarcsapdák segítségével. Amennyiben a bennük mért minta emelkedésnek indul, szükségessé válik a permetezés elrendelése. A csapadékos időjárás miatt szombatra virradóra kezdték el a szakemberek a munkát és folytatják egészen május 28-ig. A munkavégzés az éjszakai és hajnali órákban történik. Ennek oka nemcsak az, hogy ilyenkor jóval kevesebb ember van az utcán, hanem az is, hogy a fokozottan védett méhek ebben a napszakban nem tartózkodnak a szabadban. A szabályzatokat figyelembe véve a permetezés kizárólag…
Tovább olvasomZebrát és körforgalmat követelnek a miskolciak az Uni Hotelhez
Sok miskolci veszélyes helynek érzékeli a 29-es busz Csermőkei úti megállóját.
Tovább olvasomA miskolci sétálóutcán rabolt egy taktaszadai férfi
A miskolci rendőrök elfogták azt a férfit, aki fejen ütötte áldozatát, majd elvette a pénzét és elmenekült a helyszínről. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves taktaszadai férfival szemben. Az elkövető 2023. május 22-én 3 óra előtt Miskolcon, a Széchenyi utcában – előzetes szóváltás nélkül – arcon ütötte áldozatát és „Add ide a pénzed!” felszólítással, az értékeinek az átadását követelte. A sértett közel húszezer forint készpénzét odaadta a férfinak, aki ennek ellenére tovább folytatta a fenyegetést és a telefonját is meg akarta szerezni.…
Tovább olvasomGyorsan elfogták a miskolci rendőrök a bankkártyatolvajt
A miskolci rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki azt az asszonyt, aki az általa lopott bankkártyával hat alkalommal vásárolt. Lopás vétség és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi nővel szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2023. május 22-én 11 óra előtt egy miskolci társasház lépcsőjén eltulajdonította a sértett táskájából a pénztárcáját, benne személyes iratokkal, bankkártyával és pár ezer forint készpénzzel. Az elkövető a lopott kártyával még aznap negyed óra leforgása alatt hat alkalommal különböző fogyasztási cikkeket…
Tovább olvasom