Döcögve indult a projekt, de mától M.I.skolc a mesterséges intelligencia mintavárosa

Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Tóth-Szántai József polgármester és dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke április kilencedikén írtak alá megállapodást egy olyan menedzsment kialakítására, amely mesterséges intelligencia-alapú megoldásokkal kívánja hatékonyabbá tenni a városi működést. Magyarországon jelenleg még sehol nem működik ehhez hasonló modell, így a borsodi megyeszékhely gyakorlatilag hazánk kísérleti helyszínévé válik az MI városigazgatást segítő projektjében. Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón konkrétumokról nem esett szó, de általános AI-lózungokat bőven hallhattunk a megszólalóktől.

Tovább olvasom

Jelentős összegű támogatást kapott a MÁSA Miskolc közismert vállalkozójától

Dr. Barkóczi István a FUX Zrt. tulajdonosa és a cég igazgatótanácsának elnöke évek óta jelentős összeggel támogatja az alapítványt. Az idei évben sem történt ez másképp, a vállalkozó a napokban egymillió forintot adományozott a miskolci állatsegítőknek, hogy megkönnyítse ezzel munkájukat.

Tovább olvasom

Ébredő tavasz: zene, költészet és újjászületés a Bükki Csillagdában

A csillagos égbolt alatt a költészet napja és a közelgő húsvét ünnepének apropóján egy különleges előadásra invitál minket a Holló-Hát formáció április 12-én, szombaton. A közel egyórás zenés-verses műsort pedig egy szakember által vezetett planetáriumi előadás követi, valamint csillagles az obszervatóriumból.

Tovább olvasom