A borsodi megyeszékhely központjában található üzletek bezárása mostanra szó szerint sorozatossá vált. A helyiek gyakran bocsátkoztak vitába egymással arról, hogy kit tartanak felelősnek a belváros látványos hanyatlásáért, azonban a legutóbbi eset kapcsán már sokkal komolyabb és aggodalmasabb hangvételű gondolatokat osztottak meg egymással a közösségi média felületén. A politikai csatározás helyett találgatások színterévé vált az internet világa, a miskolciak pedig közös nevezőre jutottak a tekintetben, hogy a helyzet egyre súlyosabbnak és ijesztőbbnek tűnik.
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Egy év fideszes városvezetés Miskolcon: a polgármester nem értékelt, az ellenzéki képviselő igen
Az új, kormánypárti városvezetés tavaly október elsején vette át Miskolc irányítását. Az évforduló kapcsán a Borsod24 megkereste Tóth-Szántai József polgármestert, hogy sorolja fel számunkra, melyek voltak munkájának eddig elért legfontosabb eredményei, de a sajtóiroda csak egy „hamarosan nyilvánosságra kerülő évértékelővel” tudott bíztatni minket. Miután ez az összefoglaló a mai napig nem született meg, kikértük Szopkó Tibor ellenzéki képviselő, volt alpolgármester véleményét is az elmúlt 12 hónapról.
Tovább olvasomA „bukott miniszterelnök-jelölt” Miskolcon – Márki-Zay Péterrel beszélgettünk (videóval)
Szeptemberben Hódmezővásárhely polgármestere, azaz a „bukott miniszterelnök” – ahogy ő maga fogalmazott – látogatott el Miskolcra, a Borsod24 műsorának keretében. Az ellenzéki politikussal folytatott beszélgetés során bel- és külpolitikai, valamint kifejezetten a borsodi megyeszékhelyre vonatkozó témákat is érintettünk.
Tovább olvasomSzavazzon a képviselők előtt: megérdemli a fizetésemelést a miskolci polgármester? És a helyettesei?
Miskolc közgyűlése Jövő csütörtökön ismét ülésezik. A városatyák szavazhatnak majd a polgármester és az alpolgármesterek fizetésemeléséről is, a juttatásaik ezt követően elérhetik a bruttó 3 millió, illetve a bruttó 2,7 millió forintot, amelyhez még 15 százalék költségtérítés is jár. Olvasóink most a képviselők előtt szavazhatnak, mit gondolnak az intézkedésről.
Tovább olvasomJakab Péter kiakadt, hogy a fideszes vezetés elzálogosított egy 84 lakásos társasházat: „Nekik Miskolc csak egy vagyontárgy”
A miskolci politikus szerint kimondottan bicskanyitogató, hogy hatmilliárd szolidaritási adót kiadunk a kormánynak, másik hatmilliárdot „a járatseriffek fideszes cégének” is, ám nincs 1,8 milliárd vízszámlára. Úgy véli, a fideszes vezetésnek Miskolc csak egy vagyontárgy, amit zálogba adhatnak.
Tovább olvasomŐszi vigasság az Avason – szombaton jön a miskolci MustFeszt
Szüreti felvonulás, néptánc, mustkóstolás és szőlőtaposás várja az érdeklődőket október 11-én Miskolc hagyományőrző rendezvényén.
Tovább olvasomÉpül a 80 milliárdos gyártóbázis: közel ezer új munkahely jöhet Miskolcra
Az alumínium öntvényeket gyártó óriásüzem javában épül a megyeszékhelyen, amely a Volvo és a Tesla beszállítója lesz.
Tovább olvasomTöbb hetes takarítási akció zajlik Miskolcon: húsz temetőt érint a program
Október elején nagyszabású takarítási munkálatok kezdődtek a város különböző pontjain, amelyek célja, hogy a Mindenszentek időszakára és a téli hónapokra rendezett állapotba kerüljenek a közterületek, temetők és forgalmasabb városrészek. A több hétre kiterjedő akció során a völgykerületek szerint ütemezve zajlanak a munkálatok.
Tovább olvasomKoreai Kulturális Központ nyílik Miskolcon, fesztivállal ünneplik az egyetemen
Október 9-én, csütörtökön megnyitja kapuit a King Sejong Intézet észak-magyarországi székhelye, amely elsőként kínál lehetőséget a régióban a koreai nyelv és kultúra szervezett, intézményi keretek között történő megismerésére.
Tovább olvasomLegendás utolsó mondataikkal emlékezünk a 13 aradi vértanúra
Ma, október hatodikán Magyarország az 1848–49-es szabadságharc egyik legtragikusabb eseményére emlékezik. Ez a nap a magyar szabadság és a hűség szimbóluma, amely arra figyelmeztet minket, hogy a hazáért vállalt áldozat nem hiábavaló, és hogy a történelmi igazságok megőrzése mindig aktuális feladat. Az aradi tábornokok tragédiája a bátorság, a hűség és a személyes felelősség példája, amely generációkon át formálta a nemzeti tudatot.
Tovább olvasom