Épül a 80 milliárdos gyártóbázis: közel ezer új munkahely jöhet Miskolcra

Az alumínium öntvényeket gyártó óriásüzem javában épül a megyeszékhelyen, amely a Volvo és a Tesla beszállítója lesz.

Miskolc nagyot léphet előre abban, hogy újra a térség ipari központja legyen: a HALMS autóipari nagyvállalat mintegy 200 millió euróból, azaz közel 80 milliárd forintból építi fel európai központját és gyártóbázisát a városban. A Huashuo-csoporthoz tartozó kínai cég beruházása első körben háromszáz új munkahelyet teremt a 2027-es teljes beüzemelésig, a tervek szerint pedig a gyártás beindulásával a létszám akár az ezer főt is elérheti.

A nagyvállalat a Déli Tudományos és Technológiai Parkban, a NIPÜF Zrt. ipari területén valósítja meg három ütemben a beruházását. Az első ütemben egy közel 23 ezer négyzetméteres gyáregység épül fel, ahol legalább háromszáz ember kap majd munkát. A következő ütemekben a gyár területe eléri a százezer négyzetmétert, a dolgozói létszám pedig a mintegy ezer munkavállalót.

A HALMS közepes- és nagyméretű alumínium nagynyomású öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyárt majd gépjárműhajtásegységekhez, erőátviteli és szerkezeti rendszerekhez. A vállalat környezetkímélő módon kizárólag újrahasznosított alumíniumot kíván használni Magyarországon, a gyártás éves volumene pedig elérheti a kétmillió darabot. A cég fő vevői között olyan nagy autógyártók szerepelnek, mint a Volvo és a Tesla.

Matthew Shen, a Halms Hungary Kft. és a Huashuo Technology ügyvezetője azt nyilatkozta a Minapnak, hogy Miskolcot elsősorban fémipari múltja és kiváló egyeteme miatt választotta a cég. Az üzem működtetésében a lehető legnagyobb mértékben a helyi munkaerőre kívánnak építeni, a beszállítói lánc kialakítását is helyi cégekkel tervezik. Az ügyvezető szerint a gyár a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve fog működni, a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát alkalmazva.

A kormány júniusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a projektet, amivel az engedélyezési és kivitelezési eljárások gyorsítását támogatja. Ez nem jelent könnyítést a környezetvédelmi és iparbiztonsági előírások betartásában, csupán az adminisztrációs folyamat rövidebb lehet, hogy hamarabb megvalósulhasson a beruházás. Első lépésben már el is indult a környezethasználati engedélyezés folyamata.

Tóth-Szántai József polgármester a beruházási projekt bejelentésekor kiemelte, hogy a beruházás hála Miskolc egy újabb jelentős fejlesztéssel kerül meghatározó pozícióba Európa ipari térképén. „A beruházás nemcsak munkahelyeket teremt, hanem tudást, innovációt és versenyképes jövőt hoz városunkba” – fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy a cég jó partnere kíván lenni a miskolciaknak, csatlakoznak például a Bükk Városa Programhoz is.

A tervek szerint 2026 nyarán kezdi el a gyár a működését.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek