Aki műanyagot vet, mikroműanyagot arat – a talajban és a termesztett növényeinkben is ott van már a szennyezés

Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa a masfelfok.hu-n hívta fel a figyelmet a műanyagszennyezés mértékére és káros következményeire. Az alábbiakban az ő cikkét közöljük. A vizeinkben lévő mikroműanyagokról egyre többet hallunk a médiában, pedig a szennyezés nemcsak a vizeket, hanem a talajt is érinti. Sőt a kutatók szerint ott még súlyosabb probléma az apró plasztikdarabkák jelenléte: a talajokban ugyanis fajlagosan 4-23-szor több mikroműanyag halmozódik fel, mint az óceánokban. A problémára Matthias Rillig, a berlini Freie Universität kutatója hívta fel a figyelmet 2012-ben. Azóta intenzíven kutatott területté…

Tovább olvasom

A mérések szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel. A közlemény szerint a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba. A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják – egy a Nemzeti…

Tovább olvasom

Egyre több a mikroműanyag a csecsemők szervezetében

Egy friss kutatás eredményei szerint a csecsemők testében tizenötször több mikroműanyag található, mint a felnőttekében. Mikroműanyagnak nevezik azokat az öt milliméternél kisebb műanyagdarabokat, amelyeknek a vastagsága egy két Euróséhoz közelít. Rengeteg mikroműanyag található a kozmetikumokban, a gyógyszerkapszulákban, vagy akár a mosószerekben is. Mikroműanyag akkor is keletkezhet, amikor például egy szintetikus ruhát mosunk ki a csap alatt. Jelentős mikroműanyag kerül a csecsemőkbe a rágójátékokon keresztül, illetve ha mikroműanyagot tartalmazó szőnyegeken másznak. A két leggyakoribb mikroműanyag szintjét vizsgáltak meg a kutatók tíz felnőtt és hat csecsemő székletmintájában, a polietilént  (PET) és a polikarbonátot (PC).Mind a…

Tovább olvasom

A jövő évtized legégetőbb problémája a vízben úszó mikroműanyag

Ahogy az emberi test jelentős részét a víz teszi ki, úgy a Föld felszínének is háromnegyed részét  víz borítja. Ennek a hatalmas vízmennyiségnek azonban csak 3 százaléka édesvíz, vagyis csupán ennyi az, ami emberiség számára fogyasztható. Ez a 3 százalék a felszíni és felszín alatti vizek összessége, ennek is jelentős része a sarki jégtakaróban található. Így valójában csupán 0,5 százalék az, ami rendelkezésre áll. Becslések szerint a fejlett ipari országok jelenleg 2-3-szor annyi vizet használnak, mint amennyit a természetes vízkörforgás biztosít. Emiatt fokozódó mértékben hasznosítják a rétegvíz-tartalékokat, ami a talajvíz…

Tovább olvasom

Kifejlesztették a világ első mikroműanyag-gyűjtő eszközét hajómotorokhoz

A tengereket szennyező műanyaghulladék az utóbbi években jelentős környezetvédelmi problémává vált, mivel a nem megfelelően gyűjtött hulladék nagy része az óceánokba kerül. A természetes környezetben azután ez a szennyeződés mikroműanyagokká bomlik le, az ökológiai rendszerre gyakorolt hatása pedig egyre drámaibb mértékű. A Suzuki által fejlesztett új eszköz használatával pusztán a hajó üzemeltetésével is összegyűjthetők a vízfelszín közelében úszó mikroműanyagok. A tervek szerint 2021-től vezetik be az eszközt választható kiegészítőként, amely később már szériatartozék lesz. A Suzuki Motor Corporation már tíz éve törekszik arra, hogy megtisztítsa a vizeket, a mikroműanyag-gyűjtő eszköz pedig…

Tovább olvasom

14 millió tonnánál is több mikroműanyag heverhet az óceánok fenekén

A CSIRO, az ausztrál tudományos kormányzati ügynökség szakértői hat különböző helyszínen 51 mintát vizsgálták meg, hogy kiderítsék, mekkora az óceánfenék műanyagszennyezése: az óceánok alján, az üledékben heverő műanyagszennyezést mértéke a harmincszorosa lehet annak, mint ami a vizek felszínén úszik – írta a kutatásról a Guardian, amely szerint vélhetően több mint 14 millió tonnányi, 5 milliméternél kisebb átmérőjű műanyaghulladék heverhet az óceánok alján, 3 kilométer mélyen. Az üledékben talált műanyagok mikroszkopikus vizsgálata során bár a hulladék életkorát nem tudták beazonosítani, azt megállapították, hogy napi fogyasztási cikkek részecskéiről van szó. Így is nagy számnak…

Tovább olvasom