Márki-Zay: A Fidesznek felépült a Halálcsillaga, ebben a rendszerben nem lehet őket legyőzni

Elismerte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy követett el hibákat a kampányban, de az óriási vereség nem ennek volt betudható. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az eredményvárón, alig volt jelen valaki a szövetségesei közül, mondta Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelöt a Népszavának adott interjúban, amit a hvg.hu szemlézett. A politikus szerinte a vereségből nem akarta minden ellenéki vezető kivenni a részét, pedig volt köztük, aki a választás előtt sem bízott a sikerben. Márki-Zay elismerte azt is, hogy a kudarcban közrejátszott, hogy “Könnyen kiforgatható, félremagyarázható szavakat használtam, és az is, hogy nem volt elég harmonikus…

Tovább olvasom

Márki-Zay aligha lesz ott a parlamentben

Hétfő délelőtt Márki-Zay Péter azt nyilatkozta a Telexnek a mandátumát firtató kérdésre, hogy Hódmezővásárhelyre fog fókuszálni, majd hozzátette: „a vásárhelyiekért fogok dolgozni a következőkben, ennek fényében döntök a parlamenti mandátumról”. Ez pedig arra utal, hogy a volt miniszterelnök-jelöltet nem látjuk viszont a parlamenti patkóban. Márki-Zay Péter nemcsak az egyesült ellenzék vezetőjeként szenvedett vereséget vasárnap, hanem egyéniben is fölényesen legyőzte Lázár János, ráadásul abban a választókerületben, aminek része Hódmezővásárhely is. A vereség okairól nem mondott túl sokat a portálnak, annyit azonban közölt, hogy szerinte a „régi Jobbikot nem sikerült megszólítani”, akik…

Tovább olvasom

Beteljesedett Lázár bosszúja: Megmondtam, hogy Márki-Zay politikai hulla lesz, így is történt

Óriási, személyes bosszúvágy is vezérelte Lázár Jánost, hogy elégtételt vegyen Márki-Zay Péteren, aki képes volt őt legyőzni a bevehetetlennek tűnő Hódmezővásárhelyen néhány évvel ezelőtt. Most rendkívül ütős bosszút állt és külön kiemelte, hogy előre megmondta, hogy “vasárnap este 10-re Márki-Zayból politikai hulla lesz és percre pontosan így is lett”. „Én abban reménykedem, hogy a mai eredmény, mind a választókerületi, mind az országos, elgondolkodtatja, és jó útra téríti Márki-Zayt, legalább a hódmezővásárhelyi ügyeket illetően” – mondta Lázár János a választási eredményeket értékelve a 24.hu-nak adott interjúban. Szerinte Márki-Zay legyőzése egyedül azt jelenti, hogy továbbra…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter: “Nem vitatjuk a győzelmet, ám azt igen, hogy ez a választás szabad és demokratikus lett volna”

Márki-Zay Péter a vereséget tudomásul véve elmesélte, hogy a nagyapja a kommunizmus idején kisemmizve emigráció helyett mégis Magyarországon maradt, de úgy gondolja, hogy jó döntést hozott még úgyis, hogy két lovát is államosították. Márki-Zay – családjával a háttérben – azt mondta a színpadról: Elismerjük a Fidesz győzelmét. Bármilyen választási matematika alatt nyert volna a kormánypárt, nem vitatjuk a győzelmet, ám azt igen, hogy ez a választás szabad és demokratikus lett volna – mondta Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje. “A hazugságkampány miatt egyenlőtlen és esélytelen volt a küzdelem” – mondta,…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Egyetlen szavazat is eldönthet egy körzetet, egy körzet pedig a választást

Minden egyes szavazat számít – jelentette ki Márki-Zay Péter vasárnap Hódmezővásárhelyen. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, minden egyes szavazat számít, mert egy szavazat eldönthet egy körzetet, ahogy egy körzet is eldönthet egy egész választást. Márki-Zay Péter – miután családtagjai körében leadta szavazatát – mindenkit arra biztatott vegyen részt a választáson, és méltósággal, nyugalommal adja le szavazatát. Úgy fogalmazott, most igazi választás van, nem csak szavazás, mert 12 év óta először nyílt valódi esély a változásra. Az ellenzék annak ellenére vesz részt a választásokon, hogy Orbán Viktor a választási szabályok és…

Tovább olvasom

Márki-Zay videóban mutatta be, milyen lenne szerinte egy vita Orbánnal

De persze ez nem valós, hiszen a kormányfő fél kiállni vitázni – emlékeztet az ellenzék jelöltje a videó leírásában. Orbán Viktor 16 éve nem állt ki vitára, de Márki-Zay Péter és stábja azért összerakott egy videót, hogy szerintük hogy nézne ki egy ilyen – írta meg a Telex. Bár különböző megszólalásokból lett összevágva, ezért a háttér és a ruházat nem végig ugyanaz, de a készítők annyira törekedtek a valósághűségre, hogy a vitázók a videószerkesztés csodáinak hála még egymás szavába is vágnak. „Orbán Putyin-párti politikája megbukott, és megélhetési válságba sodorta az…

Tovább olvasom

„Hozzuk el Európát Magyarországra” – regionális kampányzárót tartott Márki-Zay Miskolcon

Pénteken, a telt házas Tudomány és Technika Házában tartotta regionális kampányzáró eseményét az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter – tudósított a Minap.hu. Az eseményen az ellenzék több országosan ismert politikusa, valamint a két helyi jelölt, Szilágyi Szabolcs és Varga László is felszólalt, de természetesen Márki-Zay Péter beszéde jelentette a fő eseményt. Ebben a miniszterelnök-jelölt az egységes ellenzék erejét hangoztatta, és erős kritikával illette a kormány elmúlt 12 éves tevékenységét, illetve személyesen Orbán Viktor kisiklott politikáját. Erősek vagyunk, elkezdtek bizakodni a magyarok, és látják, hogy nem lehetetlen legyőzni a Fideszt –…

Tovább olvasom

Márki Zay: Dávid a hitével győzte le Góliátot, én pedig hiszek a győzelemben

“Itt állunk a győzelem kapujában” címmel mondott beszédet és töltött fel videót a közösségi oldalára az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Másfél nappal a 2022-es országgyűlési választást megelőzően Dávid és Góliát küzdelméről, valamint az összefogás erejébe vetett hitről mondott beszédet a Facebook-oldalán Márki Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje. Az alábbiakban mutatjuk a videót és a beszéd leiratát: “Tisztelt Honfitársaim! Vasárnap választ az ország. Itt állunk a győzelem kapujában. Négy évig keményen dolgoztunk azért, hogy most vasárnap legyőzhessük hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát! Felépítettük az összefogást, hat párt és mi civilek, jobboldaliak…

Tovább olvasom

Márki-Zay levelet írt az EU-nak

Hivatalos levelet küldött a szerdán az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az uniós intézmények, így az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökeinek, amelyben többek között arról biztosította őket, hogy a vele újonnan felálló kormány megvédi a korrupciótól az uniós forrásokat, és mielőbb újratárgyalja majd a helyreállítási forrásokról szóló kormányzati tervet is – erről Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője adott tájékoztatást a Hold utcai kampányközpontban – írta a HVG. Márki-Zay Péter a levélben többek között azt írta: a vasárnapi választás egyik legfontosabb eredménye az lesz, hogy Magyarország…

Tovább olvasom

Márki-Zay szerint erősödik az ellenzék, emiatt még az sem kizárt, hogy Orbán kiáll vitázni vele

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje még akár szombat este is hajlandó lenne egy vitára a kormányfővel. Márki-Zay szerint az ellenzék a saját számai alapján erősödik, a Fidesz pedig gyengül, ezért az Egységben Magyarország miniszterelnök-jelöltje szerint még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor az utolsó napokban kiáll vitázni vele. Hódmezővásárhely polgármestere a Partizán műsorának visszatérő vendégeként a választás hetének keddjén azt mondta: még mindig nyitottan áll a kérdéshez; ha ellenfele szombaton jelentené be, hogy vitázna vele, akkor „ugrunk és megyünk” – szemlézte a műsort a Telex. Márki-Zay arról is beszélt, hogy „nagyon izgalmas dolog lenne”,…

Tovább olvasom