Ez nem kitaláció: hétfőn megbénul az M3-as és az Árpád híd, a Fidesz-adó miatt tüntetnek a fuvarozók

Az M3-as felől érkeznek majd a fővárosba a Fidesz-kormány fuvarozókat érintő 50%-os (!) adóemelése miatt tiltakozó járművek. Ezt vegyük figyelembe, mert vélhetően kaotikus lesz a közlekedés már az M3-ason is késő délelőtt és a fővárosban is kicsivel később. De ne feledjük, értünk is tüntetnek, az adóemelés ugyanis újabb áremelésben lesz tetten érhető.

Tovább olvasom

Két baleset is történt az M3-ason, felborult egy teherautó – komoly torlódás alakult ki

A teherautó sofőrje a terelést nézte be valamilyen okból, két kilométerrel arrébb pedig két személyautó ütközött. A főváros felé vezető oldal lett az eddigieknél is terheltebb a helyszínelés és műszaki mentés idejére, az egyik sofőr súlyos sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Négy baleset az M3-ason egyetlen nap alatt, mentőhelikoptert is riasztottak az egyik helyszínre

Az egyik karambol súlyos volt, a másik kettő inkább látványos, bár az egyik vétkes sofőr, aki Mezőkövesdnél csapta oda, ráadásul alkoholt is fogyasztott. A keddi nap nem az M3-ason közlekedőké lett, amit végül este egy negyedik nagy baleset zárt le.

Tovább olvasom

Bár jól kitáblázták, egy figyelmetlen autós mégis lerombolta a terelést az M3-ason – videó

Az önmagában is elég bosszantó, hogy másfél óra helyett 2,5 óra alatt tehetjük meg a Miskolc-főváros autóutat. Az viszont még bosszantóbb és ijesztőbb, hogy van olyan autós, aki nem veszi észre a jó előre kitáblázott terelést és telibe veri. Ez történt hétfőn az M3-as autópályán.

Tovább olvasom

A borzalmas M30-ast már szinte megszoktuk, a szörnyű M3-ast még nem sikerült

Valami mintha nem egészen lenne rendben a Fidesz útépítési és közlekedési stratégiájával. A vonatközlekedés rendre összeomlik, vagy rogyadozik, de a közúton sem járunk sokkal jobban BAZ megyében. Hegedűs Andrea is megerősítette, a másfél órás út Miskolctól a fővárosig bizony két és fél.

Tovább olvasom