Valami mintha nem egészen lenne rendben a Fidesz útépítési és közlekedési stratégiájával. A vonatközlekedés rendre összeomlik, vagy rogyadozik, de a közúton sem járunk sokkal jobban BAZ megyében. Hegedűs Andrea is megerősítette, a másfél órás út Miskolctól a fővárosig bizony két és fél.
Miskolc vonattal és közúton is egyre csak távolodik Budapesttől a jelenlegi kormány regnálása alatt. A sebtében átadott és rendkívül gyorsan tönkrement, emiatt pedig másfél éve lezárva tartott M30-asról már többször is beszámoltunk. Az M3-ashoz is kell idegrendszer, ezt az autópályán közlekedők nap mint nap megtapasztalhatják. Így tett Hegedűs Andrea is, aki beszámolt megpróbáltatásairól.
A képviselő asszony mindössze szerette volna a Miskolc-Budapest utat megtenni, ez nem kis nehézségek árán sikerült is. “BÓJA, DUGÓ = IDEGŐRLÉS – 1:30 helyett 2:30 a menetidő!”
“Eddig “csak”az M30-as autópálya Szikszó és Tornyosnémeti között megsüllyedt szakasza miatt bosszankodtunk -és még fogunk is-, de a Miskolc-Budapest szakasz is anomália!
Ez a Fidesz útépítési “stratégiája”! Ez a Mészáros-Lázár-féle munkamorál. Az emberek nem számítanak, sosem számítottak, csak a pénz, pénz, pénz…” – fogalmazott éles kritikával Hegedűs Andrea. A beszámolójában szereplő 22 képből csak néhányat választottunk ki, de a többi is hasonlóan néz ki…





Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!