Még mindig szabadlábon a gyilkos, aki egy amerikai egyetemen lövöldözött

A Virginiai Egyetem charlottesville-i campusán történt lövöldözés helyi idő szerint vasárnap éjjel. Az egyetem egy hallgatója nyitott tüzet, három embert megölt, kettőt megsebesített – írja a HVG. A New York Times tudósítása szerint az elkövető, Christopher Darnell Jones Jr. még szabadlábon van, „fegyvere van és veszélyes”. A rendőrség körözést adott ki ellene. Az intézmény diákönkormányzatának küldött e-mailben az egyetem alelnöke azt kérte, hogy minden diák keressen biztonságos búvóhelyet a campuson, és maradjon is ott. A lap úgy tudja, hogy már kilenc órája nem hagyhatják el a búvóhelyüket az emberek, akik éjjel óta várják, hogy…

Tovább olvasom

Részegen lövöldözött egy férfi, kihallgatni sem tudták

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki szombaton hajnalban a budapesti VII. kerületben, az utcán kétszer a levegőbe lőtt. Nem sérült meg senki – számolt be róla a rendőrség honlapja. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, valamint fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága, miután 2022. szeptember 3-án hajnali 3 óra után bejelentés érkezett, hogy valaki a VII. kerületi Kertész utcán sétálva kétszer elsütött egy pisztolyt. A lövések következtében senki sem sérült meg. A kerületi járőrök 11 percen belül elfogták a férfit, akinek zsebében…

Tovább olvasom

Gázpisztollyal lövöldözött egy férfi a kórházban

Egy férfi szóváltásba keveredett egy orvossal a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, a dulakodás közben pedig még a nála lévő fegyver is eldördült – írja a Blikk. Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás, a támadót a kórház közeléből is eltiltották. Egy szemtanú azt mondta a lapnak, hogy a gyanúsított az anyját ment meglátogatni, és nem volt megelégedve az ellátásával. Eleinte csak kiabált, aztán nekiesett a doktornak, lökdösődtek, majd a férfi egy gáz-riasztó fegyvert is elsütött, de nem sérült meg senki – mondta a szemtanú. A kórház azt írta a…

Tovább olvasom

Újabb halálos lövöldözés egy bevásárlóközpontban

Az emberek menekültek egy koppenhágai bevásárlóközpontból, amikor lövések dördültek el. Annyi bizonyos, hogy sok a sérült, de arról még nincs információ, hogy áldozatok is vannak-e. Lövöldözés volt vasárnap egy koppenhágai bevásárlóközpontban, a dán rendőrség szerint több ember is megsebesült. A dán rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Amager városrészben található Fields bevásárlóközponthoz. Egyelőre nem tudni a sérültek számát, illetve azt sem, hogy vannak-e halottak. A lövöldözéssel összefüggésben egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. A bevásárlóközpontból nagyon sokan menekültek ki. (via Hvg.hu) Frissítés: Halálos áldozatok is vannak. Több halottja is van a koppenhágai…

Tovább olvasom

Poénból iskolai tömegmészárlásról posztolt a diáklány, kommandósok érkeztek az otthonába

Főleg az elmúlt napok történéseinek ismeretében vannak dolgok, amivel ország-világ előtt ne viccelődjünk, mert esetleg ilyen kellemetlen meglepetésben lesz részünk. A lány szerint csak viccelt végig, a hatóságok nem így gondolták. A szlovák rendőrség különleges egysége jelent meg egy pöstyéni diáklány otthonában, miután a lány egy iskolai tömegmészárlásról posztolt a közösségi oldalán. A rendőrség nem akarta alábecsülni az esetet, ezért szálltak ki az érettségiző lány otthonához, mondta a nagyszombati járás rendőrségének szóvivője, Mária Linkešova. A lány beismerte tettét. Azt mondta, csak viccnek szánta, mivel ő maga is abban az iskolában…

Tovább olvasom

19 diákot és két felnőttet gyilkolt meg az iskolai lövöldöző

Még soha ennyien nem hunytak el iskolai lövöldözésben Texasban, az elkövető ugyancsak meghalt. Tizennyolc éves férfi volt a texasi iskolai mészárlás elkövetője, aki osztályteremről osztályteremre járva végzett ki 19 gyereket. Két felnőtt is áldozatul esett, egyikük tanár volt – írta meg a 444.hu. A hatóságok egyelőre nem tudják, mi lehetett a tettes, Salvador Ramos indítéka, aki maga is a környéken lakott, és a hírek szerint szintén iskolába járt még. A tömeggyilkosság előtt saját nagymamájával is végzett, két olyan puskával a kezében, amiket a 18. születésnapján vásárolt. Ramos helyi idő szerint…

Tovább olvasom

Lövöldözés, tömegverekedés: a polgármester felháborodott, hogy le sem tartóztatták a legfőbb gyanúsítottakat

Úgy érzi, a kerepesiek biztonságtudata megrendült a hír hallatán, hogy a néhány nappal ezelőtti százfős tömegverekedés és lövöldözés főkolomposai szabadlábon maradhattak, mert az illetékes ügyészség így látta jónak. Gyuricza László felszólította az illetékes ügyészséget, hogy vizsgálja felül a döntését. Két család vitájából százfős tömegverekedés alakult ki szombat este a Pest megyei Kerepesen, ahol lövések is dördültek. A verekedők közül három férfit – a lövéseket leadókat – a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogott el, mert egy közeli ingatlanban rejtőztek el, és a rendőrök többszöri felszólítására sem működtek együtt. Az eset kedden, a…

Tovább olvasom

Több, mint százan verekedtek össze a hétvégén, lövések is dördültek – videó

A Pest megyei esetnél ráadásul a kiérkező rendőrök utasításainak is ellenálltak, így a TEK bevetésére is szükség volt. A rendőrség közleménye szerint szombat este a kerepesi Gyár utcában két család tagjai összeverekedtek, és legalább százan „feszültek egymásnak”, még lövések is dördültek. Hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek. A rendőrök golyóálló mellényben próbálták leállítani az egyik házból lövéseket leadó embereket, de azok többszöri felszólításra sem működtek együtt, ezért végül a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét hívták a helyszínre, ők fogták el a házban bujkálókat. A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja…

Tovább olvasom

Lövöldözéssel és vascsővel fenyegették a férfit

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a két férfinak az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ügyészség – írja a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott és a sértett között egy közlekedési szituáció miatt vita alakult ki még 2020 májusában. Ezt a konfliktust próbálták meg rendezni telefonon az esemény másnapján, de ismét szóváltásba kerültek. Az I. rendű vádlott ezt követően a testvérével, a II. rendű vádlottal együtt a sértett hernádnémeti ingatlanához ment, ahova elvitték testvérük gázriasztó-pisztolyát, továbbá…

Tovább olvasom

Fejbelövéssel fenyegetőzött egy borsodi borospincében, egy bátor vendég fékezte meg

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt. A férfi 2020. június második felében az éjszakai órákban egy borsodi kistelepülésen lévő szórakozóhelyen kötekedett, fejbelövéssel fenyegette a vendégeket, rájuk fogva gumilövedékes riasztófegyverét, illetőleg azzal egy esetben lőtt is. A vádirat szerint a vádlott 2020. június hónap második felében az éjszakai órákban egy borsodi kistelepülés pincesorán lévő borospincéből kialakított szórakozóhelyen tartózkodott ittas állapotban. Több vendéggel kötekedett, szándékosan meglökte őket. Az általa előidézett konfliktushelyzet után az egyik férfi vendég a vádlottat meghívta egy italra, azonban…

Tovább olvasom