Így csalták tőrbe az iskolai lövöldözést tervező miskolci fiút

Megosztás

Először a finnek jelezték, hogy miről írogat Levente, utána léptek a magyar hatóságok. A fiatal azt hitte, egy lánnyal chatel.

Mint arról már többször írtunk, múlt héten fogta el a TEK azt a 17 éves miskolci fiút, aki a gyanú szerint volt általános iskolájában tervezett mészárlást. Lichy József, a család ügyvédje az RTL Reggeli című műsorában nyilatkozott:

“Óriási jelentősége lesz annak, hogy a beszámíthatósági képesség tekintetében, mit mond róla a pszichológiai, pszichiátriai vélemény” – mondta az ügyvéd, aki a Reggeliben hozzátette, ha Leventére rányomják a beszámíthatatlanság bélyegét, akkor hosszú éveken keresztül elzárhatják a társadalomtól.

A fiút jelenleg emberölés előkészületével vádolják, ami egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel jár. “Levente leírta ezeket a nyilatkozatokat, erre nincsen mentség” – jelentette ki az ügyvéd a fiú erőszakos bejegyzéseiről.

Lichy József azt is elárulta, hogy először a finnek észlelték, hogy Levente külföldiekkel chatel az iskolai ámokfutás témakörében, ezután vették át a magyar hatóságok az ügyét. “Levente azt hitte, hogy egy lánnyal chatel, de egy nyomozó volt a képernyő túloldalán – osztott meg részleteket az ügyvéd a nyomozásról, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiú saját bevallása szerint is pszichés zavarokkal küzd.

A TEK rajtaütése óta a fiú édesanyja is nyilatkozott már a Blikknek, valamint az RTL-nek is: utóbbinál nem tagadta, hogy Levente mindig is vonzódott a fegyverekhez.

Néhány napja egyébként a nevelőintézetben megkísérelte felakasztani magát a fiú, erről itt írtunk bővebben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek