Élesen elkülönül az állam és a szakma ízlése, miskolci kötődésű művészeket is díjaztak

Az állami díjakról döntő bizottság egykoron a szakterületek megbecsült, elismert képviselőiből állt: a Kossuth-díjak és Széchenyi-díjak sorsáról is ilyen formában határoztak az albizottságok. Ez azonban mára megváltozott, az elismerésekről napjainkban egy, a miniszterelnök által meghatározott bizottság dönt. Finoman fogalmazva, ez meg is látszik.

Tovább olvasom

Lakatos Mónika művésznő egyszer lázadt csak fel a cigány hagyományok ellen

Általában mindenben szabálykövető volt, egyszer azonban nem tudott azonosulni egy hagyománnyal és megszökött otthonról, így végül ahhoz mehetett férjhez, akihez ő akart. Két éve pedig első romaként Womex-életműdíjat kapott. „A törékenység mögött erős vagyok, nagyon erős” – mondta Lakatos Mónika Kossuth-díjas énekesnő Veiszer Alinda legújabb műsorában az Ördögkatlan fesztiválon, a teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni. A 2020-ban első cigány származású művészként Womex-életműdíjat kapott énekesnőt egy komolyzenével is foglalkozó kortársa így jellemezte: törékeny, szerény, marketingmentes előadó. Ettől a dicsérettől és attól, hogy mennyien eljöttek meghallgatni a beszélgetést, Lakatos már rögtön az elején…

Tovább olvasom

Gyász: elhunyt Moldova György

Életének 89. évében érte a halál a Kossuth-díjas írót. Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. “Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta a közleményben. Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének,…

Tovább olvasom