Általában mindenben szabálykövető volt, egyszer azonban nem tudott azonosulni egy hagyománnyal és megszökött otthonról, így végül ahhoz mehetett férjhez, akihez ő akart. Két éve pedig első romaként Womex-életműdíjat kapott.
„A törékenység mögött erős vagyok, nagyon erős”
– mondta Lakatos Mónika Kossuth-díjas énekesnő Veiszer Alinda legújabb műsorában az Ördögkatlan fesztiválon, a teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni.
A 2020-ban első cigány származású művészként Womex-életműdíjat kapott énekesnőt egy komolyzenével is foglalkozó kortársa így jellemezte: törékeny, szerény, marketingmentes előadó. Ettől a dicsérettől és attól, hogy mennyien eljöttek meghallgatni a beszélgetést, Lakatos már rögtön az elején zavarba jött, alátámasztva a róla gondolt állításokat. A beszélgetés egészét körbelengte ez a szerény egyszerűség, miközben a gyerekkori emlékei és karrierje mellett szóba kerültek az olyan társadalmi szempontból fontos kérdések is, mint a cigány kultúra sajátos hagyományai.
Nem ülnek egy asztalhoz a férfiak és a nők
Lakatos Mónika egy hétgyerekes családban nőtt fel, egy lánya van, 41 évesen lett nagymama. A szülei lókereskedéssel foglalkoztak, gyerekkorából szívesen emlékszik vissza a lóvásárokra. Mivel több fiatalabb testvére van, hétévesen már pelenkázta a húgait, etette őket, vigyázott rájuk. 14-15 évesen már el tudta látni a családot, főzött, vezette a háztartást, mikor a szülei dolgoztak. Itt tanulta meg a felelősséget, a gondoskodást, ezek a képességek végig kísérték az egész életét.
Éppen úgy, mint ahogy a cigány kultúra, amibe beleszületett. Például máig él az a szokás, miszerint a szülő nézi ki a fiának a jövendőbelijét, és fontos maradt az is, hogy a fiú vagy lány milyen családba házasodik.
Gyerekként persze sok mindent nem értett még, természetesnek vette ami történik és nem kérdőjelezett meg semmit. De vele is előfordult egyszer, hogy fellázadt, éppen azért, mert nem értette, miért a szülei választják ki a társát.
„Nekem miért kéne úgy férjhez mennem, hogy valakit nem szeretek?”
Olyannyira lázadt ez ellen, hogy el is szökött otthonról, mikor a fiú családja lánynézőbe jött hozzájuk. Végül a férje az a férfi lett, akit már tizenéves kora óta ismert, és akivel valóban szerették egymást.
Másik hagyomány, amit mai napig tartanak, hogy étkezésnél nem ülnek a férfiakkal egy asztalhoz, még otthon sem.
Szerinte a kultúrájuk része az is, hogy a negatív dolgokról nem szoktak beszélni, ezeket eltemetik, és dalban mondják el a fájdalmukat, akár a szerelmet vagy a halált. Érdekes kulturális különbség, hogy ők egymás előtt nem vallanak szerelmet, nem fogják meg egymás kezét, de dalban bizonyos határokon belül ez megengedett. Szerinte dalban nagyobb is a súlya ezeknek az üzeneteknek.
További részletek a Telex.hu cikkében olvashatók.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
