Eltűnt az alapítvány, maradt a 19 milliárdos építkezés – mi lesz az Avas Szállóval?

Jogutód nélkül megszűnt a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, amely néhány éve megvásárolta és tehetséggondozó központtá kezdte alakítani a miskolci Avas Szállót. A csaknem 19 milliárd forintos építkezés azonban nem maradt gazdátlanul: a beruházást irányító projektcég már szeptember elején állami tulajdonba került. A kivitelezés folytatásáról, végleges költségéről és befejezési időpontjáról ugyanakkor továbbra sincs egyértelmű tájékoztatás.

Tovább olvasom

Ekkor érdemes utazni szeptemberben – ezer forintért válthatunk jegyet az Autómentes Napon

Az Európai Mobilitási Hét idején ingyenesen lehet kerékpárt szállítani a helyközi közösségi közlekedésben elérhető vonatokon, szeptember 22-én, az Autómentes Napon pedig 999 forintos napijeggyel utazhatunk korlátlanul. A kezdeményezés Az intézkedés célja, hogy az Autómentes Napon kedvező árú és egyszerűen igénybe vehető közlekedési alternatívát kínáljanak az autózás helyett.

Tovább olvasom

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Idén is meghirdették a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatot, amelyre települések, munkahelyek és közintézmények jelentkezhetnek. A kezdeményezést a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) közös kezeményezése.

Tovább olvasom

Rengetegen támogatják a szigorítást, változhatnak a közlekedési szabályok

Rekordszámú kitöltő vett részt a közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetésben. A válaszok alapján a legtöbben szigorúbb fellépést támogatnának a súlyos közlekedési szabályszegésekkel szemben.

Tovább olvasom

Vitézy Dávid – újra elérhetőek a valós idejű információk

Május 27-től újból elérhetővé vált az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információs Gyűjtőrendszer, közismertebb nevén az EMIG – jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid. A rendszer segítségével ismét valós idejű információkat lehet kapni a vonatok helyzetéről és késéseiről.

Tovább olvasom