A Borsod24 információi szerint elhárultak az akadályok és 2024-ben is megrendezik a nagy sikert arató Kocsonyafesztivált. Íme a részletek.
Tovább olvasomCímke: kocsonyafesztivál
Engedély nélkül próbáltak árulni a miskolci Kocsonyafesztiválon
Kisebb botrány színesítette a hétvégi eseményt a megyeszékhelyen, most közleményben reagált az önkormányzat. Az Index írt róla, hogy az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége is kitelepült volna a rendezvényre, hogy adományt gyűjtsenek, amiért cserébe jelképesen lufikat osztottak volna. A helyi rendészek azonban kordonnal vették körbe, majd elküldték őket. A botrány kapcsán most közleményt adott ki a miskolci önkormányzat, az alábbiakban ezt idézzük: „Miskolcon is – mint minden településen – a közterületfoglalásnak megvannak a szabályai, ezek betartása mindenki számára kötelező. A Kocsonyafesztivál szervezői is ezen szabályok, rendeletek betartásával végezték munkájukat,…
Tovább olvasomEzekkel a programokkal folytatódik vasárnap a Kocsonyafesztivál
Két év kihagyás után tért vissza a Kocsonyafesztivál, szinte alig kezdődött el, már el is érkeztünk a fesztivál zárónapjához. Cikkünkben összeszedjük, hogy milyen programokat tartogat a vasárnapi zárás. Az előző napok sokszínű programjai az utolsó napra is kitartanak, bár a választék azért már szűkebb, mint a rendezvény első két napján. A legtöbb érdekességet a Szent István téri színpad és a Miskolc színpad környékén érdemes keresni. Szent István téri színpad: 10:00 – 11:00: Kacsenyák Gábor – Nahaj Máté akusztik11:00 – 13:30: DJ Atti13:30 – 14:30: Alma együttes14:30 – 15:30: Gerendás Péter…
Tovább olvasomÍgy telt a Kocsonyafesztivál első napja – képek
Két év kihagyás után visszatért Miskolc életébe a Kocsonyafesztivál és hozta magával a vidámságot, a zenét, a táncot, a kellemes beszélgetéseket és a tavaszt. A nyitónapon annak jártunk utána, hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlni, ha nem csak a látvánnyal szeretnénk jól lakni. Az észak-magyarországi régió legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén mindenféle kocsonya megtalálható, ami szem-szájnak ingere, de annak sem kell csüggednie és korgó gyomorral hazatérnie, aki jobban kedveli az ilyenkor szokásos fesztivál ízeket, vagy a hatalmas bográcsban rotyogó pörkölteket. Pénteken szerkesztőségünk is kilátogatott a vasárnapig tartó rendezvényre és összegyűjtöttük a…
Tovább olvasomMa rajtol a Kocsonyafesztivál – mutatjuk a részletes programot
Több éves kihagyás után a mai napon startol a Kocsonyafesztivál Miskolc belvárosában. A háromnapos rendezvényen gazdag étel- és italkínálattal várják a vendégeket az árusok, a szervezők emellett számos kulturális programmal gondoskodnak a jó hangulatról, valamint a fesztivál részeként tartják meg a kétnapos régiségvásárt is, melynek a Hősök terén lesz a központja. Az Avasi Kvaterka révén a történelmi Avas (a Bortanya és a Rácz sor környéke) is fesztiválhelyszín lesz, ahol hangulatos jazz zene mellett élvezhetik a finom borokat és a különböző gasztroléményeket. A fesztivál fő helyszíne a belváros, azonban máshol is…
Tovább olvasomFokozott rendőri ellenőrzés Miskolcon a Kocsonyafesztivál alatt
A rendőrség fokozott ellenőrzést tart Miskolc város közigazgatási területén. A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. március 3-án, pénteken 14 óra és március 5-én, vasárnap 22 óra között Miskolc város közigazgatási területén. Az ellenőrzés célja a Miskolc belvárosában megrendezendő Kocsonyafesztivál kapcsán az estleges bűncselekmények, illetve más jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása (police.hu). Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomNagy változás a miskolci közlekedésben a hétvégén
A Kocsonyafesztivál idején négy napon át jelentős változások lesznek az MVK menetrendjében. A Kocsonyafesztivál miatt március 2. csütörtök és március 5. vasárnap között változik a villamos-és autóbusz közlekedés rendje a belvárosban – adta hírül hétfőn a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A cég közlése szerint pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indítanak azért, hogy a nagyrendezvényről könnyebb legyen hazajutni. A villamosok esetében csütörtöktől hétfőig éjszakánként a teljes vonalon villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek. A közlemény szerint pénteken, szombaton és vasárnap napközben a Tiszai pályaudvar – Malomszög utca villamos-megállóhely között közlekednek a villamospótló…
Tovább olvasomProgramváltozás a Kocsonyafesztiválon: mégsem lép fel Dr. Alban
Már azt is bejelentették, ki érkezik helyette. „Legnagyobb sajnálatunkra az idei fesztiválon nélkülöznünk kell Dr Alban várva várt koncertjét. A művész küldött rajongóinak egy videóüzenetet, fogadjátok szeretettel és megértéssel! Dr. Alban május 19-én ellátogat Miskolcra, de egy percig se aggódjatok, nem marad a Kocsonyafesztivál sem világsztár nélkül!” – tette közzé a hírt vasárnap este a Kocsonyafesztivál hivatalos Facebook-oldala. Az említett videoüzenet itt tekinthető meg: Néhány órával később azt is bejelentették a szervezők, hogy a Groove Coverage érkezik Dr. Alban helyett a Kocsonyafesztiválra március 4-én a Szent István térre. Mint a…
Tovább olvasomKétnaposra bővül a márciusi régiségvásár
A megszokottól eltérően idén márciusban két napon át fogadják az érdeklődőket az árusok a miskolci régiségvásáron. Mint arról lapunk korábban már beszámolt, többéves hiátust követően az idén újraindul a Kocsonyafesztivál. Március 3. és 5. között a belváros utcáira ismét vásári hangulat költözik különböző étel-, és italstandokkal, látványelemekkel, kulturális programokkal és koncertekkel; fellép többek között a Paddy and the Rats, a Margaret Island, Horváth Charlie és a világhírű Dr. Alban. – A Kocsonyafesztivál sokkal több, mint egy téli gasztronómiai és zenei fesztivál. Erősíti a városhoz való kötődést és közvetlenül is hozzájárul…
Tovább olvasomA Szimbiózis Alapítvány saját békákkal készül a Kocsonyafesztiválra
A Szimbiózis Alapítvány is ott lesz a Kocsonyafesztiválon, kézzel készített békákkal és kocsonyával érkeznek. Az 1999-ben létrehozott miskolci Szimbiózis Alapítvány sokféle módon támogatja a sérülteket nevelő családokat, van, akinek a szállításban nyújtanak segítséget, másoknak speciális táborokkal, nappali ellátással segítenek. Emellett fontos tevékenységük, hogy a felnőtt fogyatékkal élőket hozzásegítsék a minőségi és tartalmas önálló élethez: foglalkoztatással, képzésekkel, lakhatással. Amikor meghallottuk, hogy ebben az évben megrendezik a Kocsonyafesztivált, arra gondoltunk, hogy kibérelünk egy standot – mondta a boon.hu-nak Jakubinyi László, az alapítvány elnöke. Azon gondolkodtunk, hogy mint helyi társadalmi vállalkozás, tehát nem mint fogyatékos emberek…
Tovább olvasom