Tűzifától az ünnepi ajándékokig, országszerte segíti a rászorulókat az MSZP

A romló megélhetési körülmények és a mindennapi kiadások emelkedése miatt az idei évben a korábbiaknál is több család szorul külső támogatásra Magyarországon. Az MSZP hagyományos jótékonysági kezdeményezései – az ételosztásoktól a „Mosolydoboz” ajándékcsomagokig – ebben az esztendőben rekordméretű igényt szolgálnak ki, közvetlen segítséget nyújtva a fővárosi kerületekben és a vidéki kistelepüléseken egyaránt.

Tovább olvasom

Ha zavar, ha nem zavar, Encsen marad az avar – boldog sünik Borsodban

Encs város önkormányzata idén kísérleti jelleggel úgy döntött, hogy az ősz folyamán bizonyos területeken nem szedi össze a lehullott faleveleket, hanem a természetre bízza azok sorsát. A kezdeményezés célja, hogy a városi élővilág és a talaj tápanyagforgalma is gazdagodjon, miközben a munkatársak energiát takarítanak meg.

Tovább olvasom

Egészség -és „barlangfürdőügyi” séta – figyelemfelhívó kezdeményezés az aPont Miskolc szervezésében

Az aHang civil szervezet helyi csapata, az aPont Miskolc nem először áll ki lakossági érdekek mellett Borsodban és a megyeszékhelyen. Ezúttal a be nem teljesült ígéretek egyik szimbóluma, a Miskolctapolca Barlangfürdő kapcsán szerveznek jelzésértékű megmozdulást, mégpedig egy közös séta keretében.

Tovább olvasom

Helyi vállalkozók menthetik meg Miskolc főutcáját

A megyeszékhelyen élők közül többeket egyre nagyobb szomorúsággal tölt el a belváros főutcájának látványa. A szebb napokat látott kapualjak és a sorra bezáró üzletek miatt a villamosvonal mentén sétálva gyakran tűnik fakónak és élettelennek a környék, azonban úgy tűnik, elérkezett a pillanat, hogy a városrész új fényt kaphasson. Helyi vállalkozók ugyanis úgy határoztak, összefognak egymással, és az idősebbek rutinját, tapasztalatát a fiatalabbak innovatív gondolkodásával, produktív lelkesedésével vegyítve új ritmussal gazdagítják a belváros szívének lüktetését.

Tovább olvasom

Egy kezdeményezés, ami csökkentené a hölgyek külön kiadásait

A menstruációs szegénység egy régóta létező fogalom és egyben megkerülhetetlen problémája hazánk mai társadalmának. Ennek kapcsán indult el július elején egy kampány, amely a hazai üzlet- és áruházláncok bevonásával kíván eredményeket elérni az ügyben. A jelenlegi gazdasági helyzet sokak életét teszi küzdelmessé és a nők egy jelentős része még nehezebben tudja fedezni rendszeres kiadásait, így minden forint számít. Szerencsére a Tesco nem hagyta figyelmen kívül a kérdést, és 2024. június 27-től a sajátmárkás egészségügyi és tisztasági betéteinek, tamponjainak, valamint menstruációs bugyijainak árából elengedi azok ÁFA díját. Az aHang civil szervezet kampányában…

Tovább olvasom

Minden követ megmozgatnak, hogy az Újgyőri főtéren levő bezárt postát újranyissák

Hatalmas arculcsapása volt a miskolciaknak, amikor 2022 végén a Magyar Posta bezárta megyeszékhelyünk számos postahivatalát. Az önkormányzat erőfeszítéseinek hála kettőt sikerült újranyitni a bezárt hivatalok közül, de az újgyőri postánál sem nyugszanak. Felmerült lehetőségként egy kisebb méretű hivatal üzemeltetése is.

Tovább olvasom