Három évre börtönbe kerül a berentei házaspár brutális támadója

bűnöző, elítélt, bilincs

Súlyosabb büntetést szabott ki a másodfokú bíróság annak a férfinak az ügyében, aki társával együtt minden előzmény nélkül bántalmazott egy házaspárt Berentén. A Miskolci Törvényszék december 17-én hozott döntése értelmében három évre emelték a szabadságvesztés időtartamát és a közügyektől eltiltás idejét is.

Tovább olvasom

Agresszív autódobáló ellen született ítélet Miskolcon

Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Járásbíróság elsőfokon azt a férfit, aki tavaly májusban súlyosan veszélyeztette a közlekedés biztonságát és jelentős kárt okozott két taxiban Miskolc belvárosában. Az ittas elkövető először egy fém kordonnal akadályozta a villamosforgalmat, majd amikor egy taxis megpróbálta azt kikerülni, erőszakos támadásba kezdett.

Tovább olvasom

Végre ítélet született a miskolci cementgyár ügyében

A bíróság döntése hosszú évek óta húzódott. A gyár újraindításának tervei már a kezdetekkor felháborodást váltottak ki, mivel sokan úgy vélték, hogy az üzem súlyos környezeti terhelést jelentene Miskolc és környéke számára. Az ügy előzményei között találhatóak lakossági tiltakozások, szakmai viták és politikai megosztottság is, amely a beruházás körülményeit erősen befolyásolta.

Tovább olvasom

Több százezres láncot tépett ki egy idős nő nyakából, elítélték

Az Ózdi Járásbíróság szeptember 6-án ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy idős nő nyakából erőszakkal eltulajdonított egy arany nyakláncot. A bíróság a vádlottat kifosztás miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyektől.

Tovább olvasom

Ítélet született az elszabadult kisvasút ügyében

A legtöbben bizonyára emlékeznek arra a megdöbbentő esetre, amikor elszabadultak a Lillafüredi kisvasút kocsijai és belecsapódtak az MVK villamosába. Most a Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket az eset kapcsán közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.

Tovább olvasom