Csütörtökön zárt ülésen szavaztak a képviselők arról, ki legyen 2025 februárjától a Miskolci Nemzeti Színház élén álló direktor.
Tovább olvasomCímke: Horváth Ádám
Döntés előtt: politikai vagy szakmai alapon határoznak a miskolci színházigazgatói posztról?
Kedden dönt Miskolc Közgyűlésének Kulturális Bizottsága arról, hogy kit javasol a Miskolci Nemzeti Színház élére, majd csütörtökön a közgyűlés rendkívüli, zárt ülésen határoz a teátrumigazgatói posztról. Az érvek minden bizonnyal Béres Attila mellet szólnak, a politikai hatalom azonban a jelek szerint Horváth Ádám mellett áll.
Tovább olvasomEgy pályázat, ami sok évre megváltoztathatja Miskolc színházi életét
Jövő év januárjában lejár a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának megbízatása, ezért a Kulturális és Innovációs Minisztérium pályázatot írt ki a poszt betöltésére. Ketten jelentkeztek az állásra: a jelenlegi igazgató, Béres Attila, valamint Horváth Ádám operaénekes. Sokan azt sejtik, utóbbi jelölt a kormány bizalmát élvezi és hátszelének köszönhetően ő nyeri majd el a fontos pozíciót, mások pedig abban bíznak, hogy a döntéshozók összezárnak majd a korábbi direktor érdekében, A két szakember a megyei napilapnak nyilatkozott terveiről, de végső szó a közgyűlésé.
Tovább olvasom