Vasárnap összegyűltek a kazincbarcikai vizek iránt aggódók a Csónakázó-tónál, hogy kifejezzék félelmeiket az utóbbi hónapokban tapasztalt történések miatt. Az eseményen csaknem kétszázan vettek részt és szimbolikusan át is “ölelték” a területet. A csoport megnyugtató válaszokat szeretne kapni a városvezetéstől a horgászati és szabadidős tevékenység jövőjét illetően, és arra is kíváncsiak, az idei évtől ki fogja kezelni a tavat.
A decemberi képviselő-testületi ülésen szóba került annak a lehetősége, hogy a három kazincbarcikai tónak (a Csónakázó és a Herbolyai-tavak) a haszonbérlési jogát az önkormányzat odaadja egy horgászegyesületnek, mivel annak az üzemeltetése veszteséges.
Mérten János, a Városvédők Egyesület képviselője nehezményezte, hogy a szóban forgó Nagy Borsodi Horgász Egyesület az önkormányzat egyik magas beosztású alkalmazottjának a lakcímére van bejelentve. A Városházán kétharmados többségben lévő MSZP frakciószünetet kért, majd azt a módosító javaslatot fogadták el, hogy pályázati úton találják meg a tavak fenntartóját. Ez 13 napos határidővel kiírásra is került.
A januári közmeghallgatáson a város horgászai azt nehezményezték, hogy a városvezetők a tudtuk nélkül akarták a haszonbérleti jogot odaadni egy olyan egyesületnek, amely a Csónakázó-tavon halgazdálkodási tevékenységet szeretne folytatni: tehát a horgászat megszűnt volna a helyiek által “Csóninak” hívott vízfelületen. Azok, akik még a rendszerváltás előtt a mesterséges tavat saját kezükkel építették, ezt erősen kifogásolták.
Klimon István alpolgármester egy videóüzenetben oszlatta el a városlakók kétségeit: leszögezte, nem lesz sem eladva, sem pedig körbekerítve a tó. Elmondta, halgazdálkodási tevékenység céljából szeretnék azt kiadni, valamint a csónakázási, modellezési lehetőséget is megkívánják teremteni a helyiek számára.
Kalanovicsné Fábus Éva, a Városvédők és a kazincbarcikai TISZA Sziget tagja elmondta a Borsod24 megkeresésére, hogy “nyílt, korrekt tájékoztatást szeretnének abban a városi demokráciában, amit a polgármester és az alpolgármester folyamatosan hangoztat”. Szerinte bármilyen felvetést megfogalmaznak, egyből “hangulatkeltéssel, rágalmazással” vádolják őket, “holott csupán csak tájékoztatnak”.
Miután felkerestük a Városvédők Facebook-oldalát, sehol nem találtunk arra utaló nyomot, hogy a civil egyesület a tavak eladásával vádolná a várost. Ugyanakkor egy posztban valóban aggodalmukat fejezték ki a körbekerítés lehetősége miatt.
“Azt látjuk, hogy egy szűk csoport hozza meg a döntéseket és a rendeleteket, mert bár a februári képviselő-testületi ülésen a képviselőtársam próbálta szóra bírni a többségi frakció tagjait, ők nem szólaltak fel a tavak ügyével kapcsolatban” – folytatta Kalanovicsné Fábus Éva, aki nem bízott abban, hogy közel 200-an vesznek majd részt a vasárnap délutáni akciójukban.
Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy először meg kell kérdezni a városlakókat arról, miről mit gondolnak, mert szükség van a párbeszédre.
“A tavak fenntartását nem lehet forintosítani, ahogy a KolorPlatz vagy a felnőttek számára kialakított kondiparkokat sem, hiszen azokat is ingyen használják, és valakinek rendben kell azokat tartani” – tette hozzá. “A városlakók is el tudják dönteni, hogy most lemondanak-e egy Korda-koncertről annak érdekében, hogy továbbra is tudjanak horgászni a Csónakázó-tavon.”
Az azonban még továbbra sem tiszta senki számára, hogy akkor most lehet-e majd horgászni a Csónakázó-tónál, vagy sem.
Szöveg: Szabó Tibor
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!