Így menekült Hollik a békés tüntetők elől – videó

Miközben a rendőrség indoklás nélkül, biztonsági okra hivatkozva lezárta néhány száz katatüntető útját a Képviselői Irodaháznál, és igazoltatni kezdte az Olimpiai park környékén a gyalogosokat, a 13 órakor kezdődő parlamenti ülésre vette útját Hollik István. Végül már-már futva és meglehetősen nagy létszámú rendőri kísérettel, pedig csak konzultálni szerettek volna a Fidesz kommunikációs igazgatójával: Forrás: Telex.hu, Jámbor András Facebook

Tovább olvasom

Továbbra sem lehet utazni szabadon a keleti vakcinákkal, pedig ígéret volt rá

A JövőTV még június 26-án a Nagymaroson megrendezett VéNégy Fesztiválon kérdezte meg Dömötör Csabát, a Fidesz parlamenti államtitkárát és miniszterhelyettesét, valamint Hollik Istvánt, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatóját, hogy mikor lehet a Magyarországon használt keleti vakcinákkal szabadon utazni. Dömötör Csaba akkor elmondta, hogy a WHO már elfogadta a kínai vakcinát, ezért közös érdek, hogy a turizmus is mihamarabb helyreálljon. Az orosz vakcinával, illetve annak hatékonyságával kapcsolatosan pedig elmondta: Megérte a többlábon állás politikáját folytatni és egyszerre több forrásból is beszerezni vakcinákat. Hollik István már ennél magabiztosabban fogalmazott, szerinte minden európai ország abban…

Tovább olvasom

Demeter Márta pert nyert a kormány ellen, Hollik István hazudott róla 2019-ben

A Fővárosi Törvényszék mai, pénteki ítéletében megállapította, hogy hazudott Hollik István kormányszóvivő a 2019. február 12-én tartott sajtótájékoztatóján, amikor azt állította, hogy Demeter Márta minősített adatokat szivárogtatott volna ki annak érdekében, hogy pártpolitikai előnyhöz jusson. Az az LMP-s országgyűlési képviselő erről Facebook-oldalán számolt be: Évekig hazudtak rólam, most pert nyertem a kormány ellen! Államtitoksértéssel vádoltak, hogy megpróbáljanak megfélemlíteni. De mi legyőzzük őket jövőre is! – írta a közösségi platformon. Az ügy előzménye, hogy Demeter korábban becsületsértési pert indított a fideszes Hollik István ellen. A zöldpárt frakcióvezető-helyettese az Alfahírrel közölte azt is, hogy a büntetőperének tárgyalása június 21-én lesz, azt követően…

Tovább olvasom

Hollik István szerint “Gyurcsány Ferenc”

A Fidesz kommunikációs igazgatója elég egyértelműnek látja, hogy Karácsony Gergely programja a korábban bemutatott baloldali programhoz képest semmilyen újdonságot nem tartalmaz. Hollik István szerint az egészet Gyurcsány Ferenc „tollba mondta”. A politikus telefonon azt mondta az MTI-nek, hogy a főpolgármester programjában valójában Gyurcsány Ferenc politikája köszön vissza, ami újabb bizonyíték arra, hogy „Karácsony Gergely 99 százalékban Gyurcsány Ferenc”. Hollik István szerint az eddigi baloldali programokból világosan látszik, hogy Gyurcsány Ferencék mit akarnak valójában: adóemelést, az otthonteremtés leépítését, a rezsicsökkentés eltörlését és a fizetős egészségügy visszaállítását. Azt mondta, Karácsony Gergely és…

Tovább olvasom