Elhunyt Hegedüs Zsuzsa, korábbi miniszterelnöki tanácsadó

A hírt Orbán Viktor jelentette be a Facebook-oldalán. Meghalt Hegedüs Zsuzsa, volt miniszterelnöki főtanácsadó – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. „Isten veled!” – írta a fotóhoz a miniszterelnök. A Mandiner azt írja, hogy Hegedüs Zsuzsa hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel fél 7-kor halt meg. Hegedüs Zsuzsa volt a Minden gyermek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke, és egészen őszig Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott, majd a miniszterelnök tusványosi beszéde után mondott le pozíciójáról: azt mondta, az ott elhangzott, fajok keveredéséről szóló részlet tisztán náci beszéd volt. Orbán ezt…

Tovább olvasom

Hegedűs Zsuzsa most mégis büszke Orbán Viktorra

Kedden látványosan szakított a kormányfővel Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, egy Index.hu által pénteken közzétett levél szerint viszont Orbán Viktor csütörtöki, bécsi nyilatkozata miatt mégis felülvizsgálta álláspontját. Amikor a kormányfő csütörtökön Bécsben járt, hogy Karl Nehammer osztrák kancellárral tárgyaljon, szóba került tusnádfürdői beszéde is, amelyben a nem kívánt fajkeveredésről értekezett – emiatt történt az eredeti “szakítás” Hegedűs részéről. Az osztrák kancellár bíráló szavaira Orbán Bécsben csak annyit mondott: fenntartja, hogy bevándorlásellenes politikus, amúgy pedig előfordul, hogy néha “félreérthetően” fogalmaz. Majd Hegedűs írt egy levelet Orbánnak, amit most az Index publikált: „Kedves…

Tovább olvasom

Orbán válaszolt felmondott tanácsadójának: állítja, ő nem rasszista

Mint arról mi is írtunk, felmondott Orbán Viktor tusványosi beszéde, különösen annak fajelméleti fejtegetése miatt Hegedűs Zsuzsa miniszteri biztos, aki a kormányfő egyik legrégebbi tanácsadójának számított. Nyílt levelére aztán maga a miniszterelnök válaszolt, a levelet Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tette közzé közösségi oldalán. A levél így szól: „Kedves Zsuzsa! Te sem gondolhatod komolyan, hogy húsz év közös munka után rasszizmussal vádolj engem. Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi. Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy fölfogásom szerint…

Tovább olvasom

Orbán tanácsadója közpénzből vett 36 ezer forintos bort üzleti ajándéknak

Ugyanez a tanácsadó mondta nemrég, hogy az iskolákban egy allergiás orrspray-vel kellene védekezni a koronavírus ellen. Hegedűs Zsuzsa ezúttal 36 ezret fizetett közpénzből egyetlen üveg borra, valamit a pezsgőkért is üvegenként tizenötezret. Jó helyre megy az állami pénz, mondjuk ki végre. Kiperelte a DK a Miniszterelnöki Kabinetirodától Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó számláit, amiből kiderül, milyen reprezentációs költségekre költött Orbán megbízottja. A dokumentumok alapján Hegedűs egy üveg Gabbiano Chianti minőségi olasz vörösborért 35 990 Ft-ot fizetett, és négy alkalommal vásárolt Veuve Clicquot francia luxuspezsgőt, darabját 14 990-ért. A hvg.hu kérdésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte, hogy a…

Tovább olvasom

Orbán tanácsadója szerint egy orrspray-vel kellene védekezni a koronavírus ellen az iskolákban

Hegedűs Zsuzsa, miniszterelnöki megbízott állt elő az érdekes ötlettel, amit egyelőre egyetlen szakmai szervezet sem támasztott alá. A világjárvány elleni megoldás egy allergiás orrspray lenne? A héten emailben kereste meg a leghátrányosabb helyzetű települések iskolavezetőit és polgármestereit Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott. A szerkesztőségünkhöz eljutott levélben egy Allergodil nevű orrpsray-t ajánlott a címzettek figyelmébe, mert elérhető áron van, és „négy órán keresztül biztosítja, hogy az orron keresztül ne jusson Covid-19 vírus a szervezetbe”. Hegedüs azt írta, „természetesen a maszkviselést ez nem váltja ki feltétlenül, de mindenki esetében plusz védelmet biztosít, és ami még…

Tovább olvasom