Elhunyt Hegedüs Zsuzsa, korábbi miniszterelnöki tanácsadó

Megosztás

A hírt Orbán Viktor jelentette be a Facebook-oldalán.

Meghalt Hegedüs Zsuzsa, volt miniszterelnöki főtanácsadó – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. „Isten veled!” – írta a fotóhoz a miniszterelnök. A Mandiner azt írja, hogy Hegedüs Zsuzsa hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel fél 7-kor halt meg.

Hegedüs Zsuzsa volt a Minden gyermek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke, és egészen őszig Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott, majd a miniszterelnök tusványosi beszéde után mondott le pozíciójáról: azt mondta, az ott elhangzott, fajok keveredéséről szóló részlet tisztán náci beszéd volt. Orbán ezt tudomásul vette, válaszában úgy fogalmazott, hogy „a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett, ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva”.

Aztán jött Orbán bécsi látogatása, ahol kijelentette: ő bevándorlásellenes politikusként definiálja magát, de ez számára nem faji vagy biológiai kérdés, hanem kulturális. Ezt követően Hegedüs azt közölte, meggondolta magát, de már nem vonta vissza a lemondását, mert már szóltak neki, hogy ki kell pakolni.

Forrás: telex.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek