A miskolci legénység csütörtökön futott be Balatonfüredre, több mint hat órával a győztes RSM mögött – a gyenge szél miatt a tavalyi négy és fél órás győztes idő helyett idén tizenhárom óra is kellett a célba éréshez.
Tovább olvasomCímke: Deboti Racing Team
Rajtol a Kékszalag, az egyik esélyes a miskolci és borsodi gyökerű Deboti Racing team
A tavalyi negyedik helyezés egészen kiemelkedő eredmény volt az erősen BAZ megyei és miskolci kötődésű Deboti számára, a szakemberek is meghökkentek, mennyire remekelt a csapat.
Tovább olvasomHatévesen vitorlázott, hatvanévesen se hagyta abba – Bödör Gergely és a borsodi vitorlássport terve
Hatévesen állt először hajóba, a miskolci Justitia egyesületben, édesapja unszolására. Azóta eltelt negyven-egynéhány év, jogi diplomája is lett közben, de – mint mondja – az elmúlt tizenkét évben egy fia jogi ügyet sem vitt. Bödör Gergely, a Deboti Racing Team kormányosa ma a Balatonon és a borsodi bányatavakon él, nem mellette.
Tovább olvasomHarsányi Attila, a Deboti Racing Team és a Herman Ottó Múzeum is a megyei Prima díj nyertesei közt
Szombaton este már tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete a Prima díjátadó gálaműsorát a Miskolci Nemzeti Színházban. A rangos kulturális eseményen elismerték a megye legkiválóbb alkotóit, sportolóit és intézményeit, akik kiemelkedő teljesítményükkel gazdagítják a térség közösségét.
Tovább olvasomTörténelmi siker a Kékszalagon: a Deboti Racing Team negyedik lett az 57. Raiffeisen Nagydíjon
Borsod-Abaúj-Zemplén megye vitorlássport történetének talán legnagyobb sikerét érte el a Deboti Racing Team az 57. Raiffeisen Kékszalag Nagydíjon, ahol abszolút negyedik helyen végzett a 155 kilométeres táv teljesítése után.
Tovább olvasom