Magyarország többek között gyógyfürdőiről híres, de túléli-e a szektor az újabb és újabb hullámokat. Már most nagy a baj és egyáltalán nem látni még az alagút végét. Már a világjárvány tavalyi első hullámában jellemzően a hazai fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felélték. A nyár, közepesnek is alig mondható, pár hónapos szezonja pedig arra volt jó, hogy életben maradjanak, majd novembertől újfent pár nap leforgása alatt tűnt el a pénztáraktól, medencékből, fürdőgyógyászati kezelőhelyiségekből a vendég. A hazai fürdők azóta is bevételek nélkül, kényszerpihenőn várják az újranyitást, rég felélték utolsó tartalékaikat is,…
Tovább olvasomCímke: fürdők
A miskolci állatkert és a fürdők is bezárnak a járványügyi szigorítások miatt
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatott erről, az ezzel kapcsolatos közleményt idézzük. A magyar kormány a koronavírus-világjárvány terjedése miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről döntött. Ezért szerdától zárva tart a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Miskolctapolcai Strandfürdő, és a Selyemréti Strandfürdő is. A Miskolci Állat és Kultúrpark – szintén szerdától – a járványügyi intézkedés miatt nem fogad látogatókat. A korlátozást harminc napra vezetik be, de ezt szükség esetén meghosszabbíthatja a kormány.
Tovább olvasomAzonnali kormányzati támogatásért kiáltanak a magyar fürdők
A világjárvány miatt komoly válságba kerültek a hazai fürdők, a bevételük 50 százaléka kiesett 2020-ban, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón. A fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket – idézte a fürdőszövetség elnökét az MTI. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021…
Tovább olvasomA körülményekhez képest remekeltek a miskolci strandok
Bár jóval kevesebb külföldi vendég érkezett, a nagyon erős augusztus szépen felhúzta a számokat. A karantént követő újranyitás után több miskolci fürdő is kiváló látogatottságot ért el, pedig még kötelező korlátozásokat is kénytelen volt betartani. A Barlangfürdő sem maradt le. A Selyemréti Strandfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő május 30-ával, míg a Miskolctapolca Barlangfürdő június 27-ével indult neki a nyári szezonnak. A két szezonális intézmény idén is a megszokott számokat produkálta. Szigorú korlátozásokkal indíthatták el a strandokat az idén nyáron Miskolcon, ezen előírások betartása mindannyiunk közös érdekét és biztonságát szolgálta. A járványhelyzetre…
Tovább olvasom