Fénykorában bizony több száz ember dolgozott itt, ám a rendszerváltás és az elavult technológia beütötték az utolsó koporsószöget. Az Urbex Hungary felvételeket készített az üzemben, így néz ki most az egykor virágzó, mára leharcolt és elhagyatott épületkomplexum.
Tovább olvasomCímke: fotók
Hadházyt feljelentette Orbán Győző, ám éppen ezzel ismerte el, hogy a politikus által bemutatott fotók, tervrajzok valósak
Nem mindegy ugyanis, hogy az embert hogy jelentik fel. A független képviselőt a miniszterelnök édesapja jelentette fel… miszerint az általa bemutatott képek, fotók, videók és tervrajzok már kimerítik a személyes adatokkal való visszaélést. Ezzel viszont Hadházy szerint szépen el is ismerték, hogy minden, amit bemutatott, valós.
Tovább olvasomMár aszfaltoznak a Szentpéteri kapunál, nemsokára végre visszaállhat a rend a csőtörés után
Közel egy hete öntötte el a víz az utat egy komoly csőtörés következményeként. Azt ígérik, hogy most már tényleg mindjárt elkészül a teljes javítás.
Tovább olvasomHollósy Andrásék már egy táblát sem helyezhetnek ki nyugodtan Miskolcon?
Hihetetlen, végre kapott egy behajtani tilos táblát az egyik miskolci utca és még ilyenkor is csak savazzák az alpolgármestert saját bejegyzésénél. A kritikusok azt nehezményezik, hogy padfelújítás, táblakihelyezés után miért kell 5-6 fotóval győzelmi éneket zengeni. Pedig ezek pozitívumok. Kinek van igaza?
Tovább olvasomMég mindig gyönyörű a miskolci Tündérkert
Bár hivatalosan senki sem üzemelteti, azért azt sem mondhatnánk, hogy teljesen elhanyagolják a területet. A virágzásnak köszönhetően a méhek és pillangók is köszönik a látogatás lehetőségét.
Tovább olvasomLassan halad a Diósgyőri vár építése – sokak szerint látványos elcsúfítása (képek)
Döbbenetes, hány éve már annak, hogy a látogatók számára lezárták a Diósgyőri várat és azóta sem sikerült eljutni az újranyitásig. Ilyen a június közepi állapot madártávlatból.
Tovább olvasomFolyamatosan halad a Miskolci Egyetem épületegyüttesének felújítása
Friss képek engednek betekintést, hogy fog kinézni a belső tér a felújított helyeken, amikor teljesen elkészülnek a munkálatokkal. Akkor nézzük ezt egy kicsit egy leendő vagy már aktív egyetemista szemével. Azt is megtudhattuk, mikorra tervezik az első rendezvényt a megújult helyszíneken.
Tovább olvasomFantasztikus csodák a Bükkben kanyargó turistaúton
Jártunk már a Bükkszentkeresztre vezető Száraz-Szinva völgyében? Feltétlenül érdemes a bakancslistánkra venni, ha még nem jártunk ott. A Bükk megunhatatlan és ilyen csodákkal találkozhatunk ott nap mint nap.
Tovább olvasomÚjra egy kis játék: felismerjük-e, hol járunk BAZ megyén belül?
Ezúttal nem egy nagyváros lesz a megfejtés, de mégis a magyar történelem egyik fontos településén járunk. Melyik képnél sikerült rájönnünk a megoldásra?
Tovább olvasomA pincétől a padlásig: ünnepi Urbex-túra a Miskolci Nemzeti Színházban
Látványos képsorokkal idézi meg a Miskolci Nemzeti Színház lenyűgöző belső tereit az Urbex Hungary – Elhagyatott helyek nyomában Facebook-oldal. Az épület történelmi eleganciája és kulturális jelentősége a fotókon is átütő erejű.
Tovább olvasom