Akarata ellenére fogva tartotta a 26 éves férfi volt barátnőjét, egy 14 éves lányt

Megosztás

Érdekes történet, korábban még szexuális kapcsolatban is álltak egymással, most pedig a férfi rázárta a lányra az ajtót, nem engedte ki. A kis hölgy azonban értesíteni tudta egy ismerősét a történtekről, ráadásul egy alkalmas pillanatban meg is szökött.

A rendőrségre 2021. január 1-jén délelőtt tett bejelentést egy férfi, mert az egyik ismerőse SMS-ben jelzett neki, hogy a volt barátja fogva tartja őt. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie, írja a police.hu.

A nyomozók megállapították, hogy a lány a testvérével szilveszterezni érkezett a volt barátjához, bátyja azonban egy idő után hazaindult.

NEM SOKKAL KÉSŐBB A LÁNY IS EL AKART MENNI, AZONBAN A VOLT PÁRJA NEM ENGEDTE KI A LAKÁSBÓL, BEZÁRTA AZ AJTÓT, ÉS AZT AKARTA, HOGY BESZÉLJÉK ÁT A KAPCSOLATUKAT.

Összeszólalkoztak, majd össze is verekedtek, a férfi pedig azt kérte, a lány szóljon telefonon a szüleinek, hogy csak másnap megy haza. A lány ekkor tudta üzenetben értesíteni az ismerősét, aki ezután azonnal hívta a rendőrséget. A sértett a dulakodás közben ki tudott szökni a lakásból, de addigra már az egyenruhások is megérkeztek.

A férfit a helyszínen fogták el a rendőrök, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A 14 éves lány elmondta,

HOGY KORÁBBAN SZEXUÁLIS KAPCSOLATA IS VOLT A FÉRFIVAL, EZÉRT A GYANÚSÍTOTTAT A SZEMÉLYI SZABADSÁG MEGSÉRTÉSÉN KÍVÜL SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉS MIATT IS KIHALLGATTÁK.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit, majd kezdeményezték letartóztatását.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek