Mindenkivel előfordult már legalább egyszer életében, hogy megkívánt egy olyan fogást, aminek elkészítéséhez legalább fél napra tábort kellett verni a konyhában. Bajlódtunk a bevásárlással, a pucolással, a szeleteléssel, a párolással, aztán a kérgesre sütéssel. De mire átszakítottuk a tálalás célegyenesét, már nem is volt olyan vonzó a dolog.
Tovább olvasomCímke: fejlesztés
Jól halad a Miskolctapolca – Kisgyőr kerékpárút fejlesztése – videó
A napokban osztotta meg tapasztalatait a közösségi médiában Csorba Csaba kerékpáros, aki tesztelte a fejlesztés alatt álló Miskolctapolca – Kisgyőr kerékpárutat. A látottakról videót is készített, amit YouTube csatornáján osztott meg az érdeklődőkkel. Az utóbbi időszakban több jelentős kerékpáros fejlesztés is megvalósult Miskolcon. Összesen 1 milliárd forintból valósul meg négy jelentős útszakasz. Az első Mályival köti össze Miskolcot, a második a cementgyártól a Kemény Dénes uszodáig tart, a harmadik a Déli városkapu és a Joyson között fut majd. A negyedik pedig, amiről most Csorba Csaba is posztolt, Miskolctapolcáról indul a…
Tovább olvasomAz ózdi roma önkormányzat két pályázatot is nyert, korszerűsítik a fűtést és az informatikai rendszert
Négy hűtő-fűtő berendezést, egy laptopot és egy nyomtatót is vásárolt az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat két nyertes pályázatból.
Tovább olvasomÓriási, látványos lézer-hologram készül Ózdon, de ennél fontosabb, átfogó turisztikai fejlesztések jönnek
Ózdon nem a gitárt, hanem egy gyárkéményt hívnak életre, nem kérdés, hogy nagyon látványos lesz, de ennél fontosabb és átfogóbb fejlesztések kezdődnek a városban.
Tovább olvasomBérrollerek országszerte avagy ilyen játékos a vidéki mikromobilitás – és Miskolcon?
Nemcsak Miskolcon, hanem rengeteg más városban is nagy divat lett a bérelhető elektromos rollerezés. Van, aki szidja, van, aki imádja. De hogy zajlik ez jelenleg? Íme egy összeállítás.
Tovább olvasomIgazán kitűnő fejlesztés kezdődik az ózdi tóparton
A tó most is csodálatos látványt és élményt nyújt a kilátogatóknak, de jelentős fejlesztésekkel még inkább feldobják. Vajon mi lehet az a plusz meglepetés?
Tovább olvasomMegújul és energetikai korszerűsítésen esik át egy ózdi óvoda
Jelentős fejlesztést valósítanak meg az ózdi Nemzetőr úti óvoda épületén. A 150 millióforintos beruházás komoly figyelmet fordít az épület energetikai korszerűsítésére is. Egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy 11 jelentős pályázatot nyert el Ózd város önkormányzata, ezek között szerepel a Nemzetőr úti óvoda felújítása is, amely már javában zajlik. A fejlesztésnek köszönhetően javul az ellátási színvonal és lényegesen költséghatékonyabban üzemeltethető majd az intézmény. A beruházás során megvalósul a homlokzati nyílászárók cseréje, valamint új szigetelést is kap az épület. Emellett a zárófödém hő- és vízszigetelése, a fűtési rendszer szekunder körének…
Tovább olvasomSportos fejlesztés valósult meg Kazincbarcikán – videó
Méltó helyet kapott a birkózás és súlyemelés, a hét második felében ünnepélyesen át is adták.
Tovább olvasom„A Fidesz-KDNP nem Ózd érdekét nézi, csak a pártét”
Az egyébként igen halvérű, független ózdi polgármester is kiakadt azon, hogy a Fidesz helyi pártkatonáit elérte az önkormányzati választások szele és inkább kárt okoznának Ózdnak és nemmel szavaznak, puszta pártérdekből. A város másodlagos.
Tovább olvasomTöbb mint 2.5 milliárdból fejlesztették a sárospataki várnegyedet – lezárult a projekt
Jelentős beruházás zárult le Sárospatakon. Az Európai Uniós forrásból, 2 658 750 000 Ft értékben megvalósított projekt a végéhez ért, így a napokban meg is tartották a záró rendezvényt. A sárospataki várnegyed újkori történetének egyik legjelentősebb projektje valósult meg. A záró rendezvényen elhangzott: a több mint 2,6 milliárd forintos beruházást a NÖF Nemzeti Örökségfejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi vezetésével, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma és a sárospataki önkormányzat közösen valósította meg, Európai Uniós forrásból. A beruházás keretében a múzeum új létesítményeként felépített Rákóczi Látványtárban tartották meg a záró rendezvényt, amelyen…
Tovább olvasom