Vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki januárban késsel fenyegetve kényszerítette autójába egy ismerősét, majd az útért cserébe szexuális cselekményeket követelt tőle. A vádlott minősített személyi szabadság megsértésének bűntettével és más bűncselekménnyel néz szembe.
Tovább olvasomCímke: kényszerítés
Egy hónapig zsarolták, bántalmazták és szexuálisan kihasználták zárkatársukat
Első fokon 14, illetve 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a két férfit, akik 2022 decemberétől egy hónapon keresztül bántalmazták, megalázták és szexuálisan is kihasználták gyengébb testalkatú zárkatársukat a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézetben – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Tovább olvasomKöveket helyeztek egy nő nemi szervébe Borsodban
A Miskolci Járásbíróság elrendelte egy felnőttkorú és egy fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, akiket több – köztük nemi erkölcsöt sértő – bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vontak eljárás alá.
Tovább olvasomProstitúcióra kényszerítette barátnőjét – vádat emeltek egy miskolci fiatal ellen
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiú ellen. A fiatal egy kiskorú lány vonzalmát kihasználva kényszerítette áldozatát arra, hogy pénzért idegen férfiakkal létesítsen kapcsolatot.
Tovább olvasomFordulat: rendőrök vitték el K. Endrét, a fideszes pedofilbotrány egyik főszereplőjét
Úgy fest, a végső soron a Fidesz óriási bukásához vezető pedofilbotránynak nemhogy nincs vége, de még csak most kezdődik egy új fejezet. Az eredeti ügyben kegyelmet kapott K. Endre, ám volt itt valami hamis tanúzásra való felbujtás vádja is bő két éve, ami kicsit elfelejtődött. De csak mostanáig.
Tovább olvasomPornográf videókat készítettek osztálytársukról – vádat emeltek két borsodi fiatalkorú ellen
Évekig tartó zaklatás végén szexuális megaláztatásra kényszerítettek egy diákot.
Tovább olvasomGyerek terrorizált gyereket a miskolci buszon – a videót még meg is osztották
Egy újabb iskolások közötti erőszakos incidens borzolta a kedélyeket Miskolcon: egy 15 éves fiú minden előzmény nélkül verekedésre próbált kényszeríteni egy 14 éves társát egy helyi járaton.
Tovább olvasomTapétavágós kényszerítés Ongán: börtönbe mehet az erőszakos autós
Nem mindennapi bűnügyben hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság: hét év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki egy korábbi autós kár rendezésének ürügyén tapétavágó késsel kényszerített egy nőt arra, hogy Sajóhídvégre fuvarozza.
Tovább olvasomAz internet veszélyei: több alkalommal is pornográf videó készítésére kényszerített egy kislányt a miskolci férfi
Összesen öt alkalommal vette rá az interneten keresztül megismert kislányt, hogy készítsen magáról pornográf tartalmú videót és azt küldje el számára. Ezután már pénzt is kezdett követelni a kiskorú sértettől, ekkor borult a bili, a férfit pedig gyorsan beazonosították és elfogták.
Tovább olvasomBüntetőeljárás indult a társaikat porig alázó miskolci kamaszok ellen
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, videófelvételek készültek két középiskolás diáklány társaik általi megalázásáról és bántalmazásáról, melyek alapján büntetőeljárás indult az elkövetők ellen. A Miskolci Rendőrkapitányság 2023. április 18-án a délutáni órákban két olyan felvétel birtokába jutott, amelyeken az látszik, hogy a Miskolc Pláza parkolójában bántalmaznak és megaláznak (amint a későbbiekben kiderült 2023. április 5-én, illetve 17-én) egy-egy diáklányt. Az egyik felvételen a szóbeli megfélemlítést követően a támadó megüt egy másik lányt. A másik videóban a verbális agressziót és a pofont követően az elkövető térdre kényszeríti áldozatát, akinek bocsánatot kell kérnie. A…
Tovább olvasom