Rendőrkézen a tiszaújvárosi drogdílerek

Bűntársuk megpróbálta a drogot és az eszközöket elrejteni, de a zsaruk ezt is megtalálták. Egy nőt és három férfit hallgattak ki a nyomozók gyanúsítottként, akik közül két férfinek elrendelte letartóztatását a bíróság – számol be róla a Police.hu. A nyomozás adatai szerint Tiszaújvárost és a környező településeket látta el droggal az a két férfi, akiket a rendőrök 2021. január 26-án elfogtak. A férfiak egyikének egy tiszaújvárosi lakásban a hozzátartozójánál volt a lerakata. Az elfogást követően itt élettársa, egy 35 éves nő megpróbálta a rendőrök elől a drogot és a porciózáshoz…

Tovább olvasom

Elfogták a 94 éves borsodi asszony feltételezett gyilkosát – videó

A vád: halált okozó testi sértés. A gyanúsított egy 51 éves férfi, hozzá vezettek el a nyomozás szálai, máris előzetesbe került. Holtan találtak november 26-án a kora esti órákban egy 94 éves asszonyt hegymegi otthonában. A haláleset kapcsán a rendőrség idegenkezűségre utaló körülményeket tárt fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság  november 27-én a hajnali órákban egy 51 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként. A halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. Borsodihir.hu

Tovább olvasom

A borsodi betörő alig három óra alatt le is bukott – elfogták

Az eltulajdonított ékszereket, szerszámokat és ruhákat hiánytalanul visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának. Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság. Az elkövető 2020. október 20-án 14 óra előtt Tiszalúcon, a Gyöngyvirág úton található egyik családi házba tört be. A gyanúsított az ingatlanból ékszereket, szerszámokat, valamint különböző ruhaneműket tulajdonított el több tízezer forint értékben. A rendőrök az elkövetőt három órán belül azonosították, és elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók maradéktalanul lefoglalták az eltulajdonított dolgokat, melyet a jogos tulajdonosának visszaadtak. Borsodihir.hu

Tovább olvasom

Miskolcon kaptak el egy feltételezett drogdílert

A kábítószer birtoklása nem képezi vita tárgyát, hogy pontosan mire készült vele, még vizsgálják, de valószínűleg éppen továbbadni akarta. A körzetét járó rendész arra lett figyelmes a Vörösmarty téren hétfőn, hogy egy háromfős társaság feltűnően mutogat egymásnak valamit egy szatyorban. Ahogy közeledett feléjük, futásnak eredtek. A seriff utánuk rohant, de közben hívta a rendőrséget is. Míg a rendőrök kiérkeztek, visszatartotta a feltételezhetően illegális szert birtokló, azzal kereskedő egyik férfit – mondta el portálunk érdeklődésére Lengyel Roland, a Miskolci Önkormányzati Rendészet megbízott igazgatója. Varga Rudolf főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési osztályának…

Tovább olvasom