Rendőrkézen a tiszaújvárosi drogdílerek

Megosztás

Bűntársuk megpróbálta a drogot és az eszközöket elrejteni, de a zsaruk ezt is megtalálták.

Egy nőt és három férfit hallgattak ki a nyomozók gyanúsítottként, akik közül két férfinek elrendelte letartóztatását a bíróság – számol be róla a Police.hu.

A nyomozás adatai szerint Tiszaújvárost és a környező településeket látta el droggal az a két férfi, akiket a rendőrök 2021. január 26-án elfogtak.

A férfiak egyikének egy tiszaújvárosi lakásban a hozzátartozójánál volt a lerakata. Az elfogást követően itt élettársa, egy 35 éves nő megpróbálta a rendőrök elől a drogot és a porciózáshoz szükséges kellékeket az alagsorban elrejteni. A nyomozók azonban megtalálták és lefoglalták az anyagokat.

Az eset kapcsán egy 25 és egy 40 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. Az ő letartóztatásukat 2021. január 29-én elrendelte a bíróság.

Az ügyben bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a letartóztatásban lévő egyik férfi élettársát, míg egy másik férfit kábítószer birtoklásával gyanúsítanak a nyomozók.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytat eljárást, melyben több nagyértékű járművet is lefoglaltak.

Kapcsolódó cikkek