Egy ózdi férfi ellen folytat eljárást a rendőrség, akit az év során másodszor is rajtakaptak kábítószer-termesztésen. A hatóságok március 7-én tartottak először házkutatást a férfi lakásán, ahol drogot, valamint az előállítására alkalmas növényeket és termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.
Tovább olvasomCímke: drog
Lebukás után is árulta a drogot a mezőkövesdi nagymama
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 52 éves helyi asszonyt, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. Az ügy különlegessége, hogy a nő még az első lebukását követően is folytatta az illegális tevékenységet, annak ellenére, hogy szabadlábon védekezhetett az eljárásban.
Tovább olvasomMegtudhattuk, Curtis miért nem beszél már Majkával
Hosszú éveken keresztül alkottak remekül működő párost, ám az ózdi rapper egy idő után nem tudta tolerálni, hogy a drogproblémákkal (nem éppen eredményesen) küzdő Curtis több alkalommal is cserben hagyta, mert nem jelent meg koncerthelyszíneken. Most a másik fél nyilatkozott.
Tovább olvasomDrogkereskedő hálózat ügyében hozott ítéletet a bíróság
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a 15 vádlottnak az ügyében, akik részben rendszeresen fogyasztottak kristály néven közismert kábítószert, részben pedig azzal kereskedtek.
Tovább olvasomKábítószer-ellenes település lett Miskolc?
Papíron a társadalmi összefogásra és tudatosságra épít a kábítószer-ellenes stratégia: pénteken Miskolcon megalakult a Kábítószer-ellenes Települések Szövetsége, amely a helyi önkormányzatok együttműködésével kívánja hatékonyabbá tenni a drogproblémák elleni fellépést.
Tovább olvasomDílerek a pult mögött: kábítószer-kereskedelem egy barcikai boltban
Látszólag hétköznapi vásárlások zajlottak egy kazincbarcikai kiskereskedésben, ám a pult alatt illegális tevékenység folyt. A rendőrség lebuktatott egy párost, akik kristály nevű kábítószert árultak az üzletükben.
Tovább olvasomKiskorúaknak árult kábítószert a borsodi díler – elfogták
Ismét dílert fogtak megyénkben a rendőrök, ezúttal a sátoraljaújhelyi nyomozók vették őrizetbe a dílert a rendőrség DELTA Programjának keretében.
Tovább olvasomÚjra drogdílert fogtak az ózdi rendőrök
Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 34 éves helyi férfival szemben az Ózdi Rendőrkapitányság –közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tovább olvasomKábítószer-fogyasztókat fogtak Mezőkövesden
Öt férfi ellen folytat nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt – erről a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség számolt be Facebook-oldalán.
Tovább olvasomKülföldről rendelt magának kábítószert
Nem jutott hozzá Magyarországon, ezért külföldről próbálta beszerezni a veszélyes szert az a 27 éves karcsai férfi, akit a sátoraljaújhelyi rendőrök hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos ügyben. A gyanú szerint a fiatal elkövető Hollandiából rendelt több mint 50 gramm „kristályt”, amelyet a hatóságok még a kézbesítés előtt sikeresen lefoglaltak.
Tovább olvasom