Szavak helyett tettekből épül a vidék – bemutatkozik Üveges Gábor, BAZ4 ellenzéki képviselőjelöltje

Megosztás

Üveges Gábor vagyok, Hernádszentandrás polgármestere. Kazincbarcikán születtem 1980-ban. A mai napig elő emlékek a Pollack Mihály úti bölcsőde, az óvoda. Kisiskolásként az egykori Május 1. Úti Általános Iskola hangulata, a röplabdás évek, az úszni tanulás a helyi strandon…
Életem első csodálatos tíz évét követően 1990-ben családunk édesanyám szülőfalujába, Hernádszentandrásra költözött. Itt tudatosult bennem az, hogy mit is jelentenek a gyökerek, mit is jelent, ha a család múltja évszázadokra visszavezethető egy közösség részeként. Általános iskolai tanulmányaimat Ináncson fejeztem be, gimnáziumi éveimet az encsi Váci Mihály Gimnáziumban töltöttem.
Az érettségit követően fél évig egy nyelviskolában tanultam Londonban, majd ezt követően egyetemi tanulmányaimat a Miskolci Egyetemen végeztem politológia szakon, ahol továbbá középiskolai tanári és EU szakértői képesítést is szereztem. Nős vagyok, egy gyönyörű kislány és egy csodaszép kisfiú édesapja.

Mindaz, amit gyermekként, meseszép elbeszélésekben a faluról, az összetartó és dolgos közösségről hallottam, köszönőviszonyban sem volt a ’90 évek sivár valóságával. Mintha kihúzták volna a talajt a vidék alól, mely azóta is csak keresi önmagát…
Túl sok volt a beszéd és túl kevés a cselekvés, a helyzet pedig egyre romlott…
Talán ennek is köszönhető, hogy közéleti életutam – meglehetősen korán – harmadéves egyetemistaként 2002 elkezdődött, 2006-ig voltam Hernádszentandrás alpolgármestere. 2004-ben civil szervezetet alapítottunk, 2006-tól Hernádszentandrás polgármestere, 2010-től az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyettese, a 2018-ban létrejött Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító és elnökségi tagja vagyok.

Számos hazai és nemzetközi konferencia előadójaként, önkormányzati és vidékfejlesztési tervezés szakmai tanácsadójaként is dolgoztam az elmúlt esztendőkben.
A BioSzentandrás – mint egy komplex térségi ökológiai gazdálkodási és szolgáltatási rendszer – felépítésének ügyét igyekszem kollégáimmal és egy lelkes csapattal eredményessé és fenntarthatóvá tenni, mely 2013-ban Párizsban elnyerte az Európai Territoria Innovációs Díjat, 2015-ben pedig egyedüli magyarként bekerült a legjobb 16 közé az Európai Beruházási Bank által meghirdetett “szociális innovációk európai versenyén” Milánóban, 2019-ben az E.ON Energy Globe versenyének átfogó győztese lett.

Üveges Gábor és Jakab Péter

Az évek alatt sok önjelölt politikai kalandor jött és ment eddig, ígérgetve, megmentőt játszva. Önök az életüket, gyermekeik, unokáik jövőjét bízták és bízzák azokra, akik képviselik a térséget. Látjuk az eredményt, látjuk a bizalommal való visszaélést, a döbbenetes elvándorlást, az úttalan utakat, a kiszolgáltatott embertársainkat.

Képviselőink számára a hatalom képviselete fontosabb volt az emberek képviseleténél. Valódi képviseletet érdemel végre Abaúj és Borsod is, ahol újra az Ember van a középpontban! Valódi képviselet pedig csak valódi tapasztalattal és valódi összefogással létezik, minden más mellébeszélés. Nem ígéret halmazra, nem mosolygós és cuki szólamokra van szükség, ezt a zsákutcát már ismerjük. A Vidék nem játszótér!

Üveges Gábor és Márki-Zay Péter

Csak a terepen edződött, a hús-vér valóságot ismerő és ott már bizonyított jelölt lehet képes legyőzni a Fidesz jelöltjét 2022 tavaszán!
Valódi Rendszerváltásra van szükség, ahol újra az Ember lesz a legfontosabb. Ahol Magyarország nem csak 2 millió emberről, hanem újra minden magyarról szól. Ezen 2 világ közül kell választani 2022 tavaszán! Ehhez viszont most, szeptember 18-26. között az előválasztás alkalmával kell kiválasztanunk a leghitelesebb és legalkalmasabb jelölteket!

Civilként egy erős szövetség részeként azért indulok az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. számú választókerületében, mert hiszek egy olyan Magyarországban, ahol 1000 év után képesek leszünk végre a sokszínűséget értékké formálni, ahol szeretni és nem gyűlölni lesz divat, ahol hidakat és nem falakat építünk közösségeinkben, ahol a nemzet része lehet újra az is, aki másként gondolkodik.

Ahol újra erős lesz a vidék, mert lesz valódi képviselete!

(x)

Kapcsolódó cikkek