Két bölényborjú született a Miskolci Állatkertben

Megosztás

Az európai bölények kifutójában idén májusban két borjú is világra jött a Miskolci Állatkertben. A két kis nőstény születésüket követően hamarosan már lábra is álltak, és magukhoz vették életük első táplálékát, az éltető anyatejet – számolt be az állatkert.

A két borjú két külön anyától származik. Ennek ellenére olyan gondosan nevelik az utódokat, hogy az is előfordul, hogy mindkét borjú ugyanannál a tehénnél szopik. Apjuk kevésbé gondoskodó, de neki a természetben sem ez a dolga. Szerencsére azonban gond nélkül megtűri maga mellett a fiatalokat, így az egész család együtt látható kifutójukban. A borjak most már egyhónaposak is elmúltak, egészségesek, jól fejlődnek és gond nélkül növekednek.

Az európai bölény kontinensünk legnagyobb termetű szárazföldi emlőse. Ennek megfelelően az újszülött borjú is termetes, hiszen a – nem éppen – apróságok 20-30 kg-os tömeggel jönnek a világra. Állatkertünkben most két ilyen méretes borjú is nevelkedik, akik a felnőtt állatok mellett azért még mindig eltörpülnek.

Az európai bölény korábban Magyarország területén is előfordult vadon. Talán még Nagy Lajos királyunk is vadászott rájuk egykori csanyiki vadaskertjében, az azonban biztos, hogy Erdélyben a 18. században ejtették el az utolsó bölényt.

Képek: Miskolci Állatkert

Kapcsolódó cikkek