Egyre több benzinkutat állítanak át olyan üzemre, hogy csak piaci áron lehessen tankolni

A Shell tizenhét olyan töltőállomás-átalakítást jelentett be, ahol a normál lakossági fogyasztókat már nem fogják kiszolgálni, csak a speciális üzemanyagkártyával rendelkezőket – természetesen piaci áron. A cégek kezdenek beleunni a kötelezően rájuk vert veszteségbe. Kinek van igaza? 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni – jelentette be a cég. A hálózat 193 kútja közül 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi állomás működését állítja át. Korábban, augusztus elején a Shell teszt jelleggel egy mosonmagyaróvári és egy…

Tovább olvasom

Furcsa: Korlátozás nélkül adják el az egész készletüket, ezt kéri a Független Benzinkutak Szövetsége

Mindezt a kis üzemanyagtöltő állomásoktól kéri. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai közgyűlésén többségi határozat alapján azt az ajánlást fogadta el, hogy az FBSZ-hez tartozó benzinkutak, illetve társult vállalkozások szabadítsák fel meglévő készleteiket, lehetőségeikhez képest korlátozás nélkül szolgálják ki ügyfeleiket, hozzájárulva ezzel az ország folyamatos, akadálymentesebb mobilitásához, írja közleményében a szervezet. Vagyis arra kérik a kis kutakat, hogy korlátozás nélkül adják el az egész készletüket. Egri Gábor, a szövetség elnöke a Telexnek azzal indokolta az ajánlásukat, hogy a maguk szerény módján ezzel is próbálják enyhíteni a piacra nehezedő készlethiányt.…

Tovább olvasom

Váratlanul gyorsan reagált az érintett vállalat a “magától pörgő órára” – videó

A hét második felében pattant ki a balhé, amikor is a Shell egyik benzinkútjánál láthatóan akkor is folyamatosan kúszott felfelé a fizetendő összeg, amikor a töltőpisztoly már egyáltalán nem volt használatban. A vállalat gyorsan reagált is a videóra. Mint arról a héten mi is beszámoltunk, tankolás után is pörgött tovább a számláló egy Shell benzinkúton. Erről egy férfi videót is készített, ami mára bejárta a fél Internetet. A videó alatti egyik vicces komment: “Legközelebb próbáld meg, hogy egy határozott mozdulattal visszateszed a pisztolyt a helyére, hátha ….“– érdemes lehet megfogadni a tanácsot.…

Tovább olvasom

A tankolás befejezése után is folyamatosan pörgött az óra a magyarországi benzinkúton – videó

Mi is tapasztaltunk már ilyet másik töltőállomáson? A tankolás után is pörgött tovább a számláló egy benzinkúton – írja a Bpiautosok.hu. Mindezt egy férfi rögzítette és posztolta ki a Facebookra még tegnap. A különös jelenségre biztosan létezik valamilyen műszaki hiba jellegű magyarázat. Mindenesetre sok szempontból roppant kellemetlen és kínos a történet. A videó alatti egyik vicces kommentet megmutatnánk itt: “Legközelebb próbáld meg, hogy egy határozott mozdulattal visszateszed a pisztolyt a helyére, hátha ….“ – érdemes lehet megfogadni a tanácsot. 🙂 2012 novemberében egyébként a HVG megmutatott egy hasonló videót, amit azóta már töröltek a…

Tovább olvasom

Nagyjából 200-250 benzinkút tarthat zárva a hétvégén

A Független Benzinkutak Szövetsége ezzel jelzi, hogy már hosszú hónapok óta gyakorlatilag nincs megélhetésük. A Független Benzinkutak Szövetsége figyelmeztető akciót tervezett erre a hétvégére, de a kutasokra bízták, hogy ki zár be az ünnep alatt is. Megnövekedtek a sorok a töltőállomásokon, de nagyon sok maszek benzinkút, tudomásunk szerint nagyjából 200-250 korlátozza a tevékenységét a hétvégén – mondta a HVG-nek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. Az érdekvédelmi szervezet elnöke szerint a demonstrációjuk sikeres volt, így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a benzinárstop miatt 278 napja gyakorlatilag megszűnt a…

Tovább olvasom

Heti 500-700 kúton fogyhat ki a benzin vagy a gázolaj

Azért akadozik az üzemanyagellátás, mert nem éri meg a szereplőknek a 480 forintos ársapka.  Legalább 500-700-ra becsülehető azoknak a hazai benzinkutaknak a száma, ahol pár napja nem kapható a benzin, gázolaj vagy egyik sem – írja a Népszava. Ezek a „szellemkutak” jogilag nincsenek zárva, mert alkalmazni kell rájuk az árstop előírásait.  „Néhány esetben egy-egy termékből volt ideiglenes hiány, néhány órán át” – írta a lap megkeresésére a Mol, az OMW-pedig azt közölte „a közelmúltban néhány töltőállomáson volt hiány néhány termékből”. Ugyanakkor az OMW azt is közölte, hogy „logisztikai kihívásokkal néznek szembe”,…

Tovább olvasom

Vajon miért tankolnak a vámosok kannákba a benzinkúton?

A NAV emberei töltögetik tele benzineskannáikat a magyar benzinkúton, ennek okára volt mindenki kíváncsi. Most megtudhattuk. Reagált a NAV a közösségi oldalán arra a képre, amelyen jól látszik, hogy vámosok benzinkannákba tankolnak az egyik benzinkútnál. A kép az elmúlt napokban nagyot ment a Facebookon. Eszerint a tények: a NAV hajózási szakterületen dolgozó munkatársai a vámőrhajókba viszik az üzemanyagot, mivel a Dunán és a Tiszán nincs üzemanyagkút. Speciálisan, üzemanyag-tárolásra készült, szabványosított műanyag kannákba tankolnak. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Tovább olvasom

Számos OMV-kútnál elfogytak bizonyos típusú üzemanyagok

Van, ahol a drágább prémiumból, máshol a hatósági áras benzinből fogyott ki egy-egy OMV-töltőállomás szombaton – számolt be az RTL Híradója. A csatornának a benzinkutasok azt mondták, hiába várták a szállítmányt, nem érkezett meg. A cég nem válaszolt az RTL-nek arra a kérdésére, hogy miért fogyott ki több benzinkútjuk is néhány üzemanyagfajtából. Az osztrák tulajdonú vállalat azért került nemrég nehéz helyzetbe, mert schwechati finomítója egy baleset miatt hosszabb leállásra kényszerül, így a tartalékon kívül ők is csak a Moltól tudnak üzemanyagot vásárolni. Forrás: RTL, HVG

Tovább olvasom

Figyelem! Úgy tűnik, behúzhatnak minket a benzinkúton a hatósági áras fizetésnél, ha nem figyelünk

Ahol megjelenik a pénz, pláne a kedvezmények, ott rögtön megjelennek az ügyeskedők. Többször is találkozhatunk olyannal, hogy például egy boltban az eladó “elfelejti” például érvényesíteni a kedvezményt, vagy egészen más ár volt a termékhez írva, mint amit végül a gépbe visznek, véletlenül mindig a mi kárunkra. Úgy tűnik, jön az ügyeskedés a benzinkutakon is… A közösségi médiában jött szembe a következő írás velünk, amit a mai magyar valóságot ismerve sajnos nem tudunk legyintéssel elfogadni, nagyon is hihető. “Üzemanyagáras benézés????? Szerintem behúztak a benzinkúton, rájöttem, lelepleztem, érdekes volt! Napok óta gondolkodom,…

Tovább olvasom

Az OMV összes kútja bezárhat Magyarországon az árstop miatt

Ha véletlenül észrevesszük az összefüggést abban, hogy a MOL most Orbán segítségével könnyedén kicsinálhatja vetélytársai nagy hányadát, mert nem képesek ilyen mértékű veszteséget ilyen tartósan lenyelni, rá is jöhetünk, mire megy ki ez az árstop valójában. A privát kutak nagy százaléka már bedobta a törölközőt, most az OMV távozhat. Ha pedig a MOL-nak nemigen lesz már vetélytársa az országban, annyiért adja majd az üzemanyagot, amennyiért nem szégyelli. De ez természetesen csak elméleti fejtegetés, az elmúlt 12 évet látva fel sem merülne bennünk ilyen, hogy szándékosság és a piac abnormális torzítása…

Tovább olvasom