Furcsa: Korlátozás nélkül adják el az egész készletüket, ezt kéri a Független Benzinkutak Szövetsége

Megosztás

Mindezt a kis üzemanyagtöltő állomásoktól kéri.

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai közgyűlésén többségi határozat alapján azt az ajánlást fogadta el, hogy az FBSZ-hez tartozó benzinkutak, illetve társult vállalkozások szabadítsák fel meglévő készleteiket, lehetőségeikhez képest korlátozás nélkül szolgálják ki ügyfeleiket, hozzájárulva ezzel az ország folyamatos, akadálymentesebb mobilitásához, írja közleményében a szervezet.

Vagyis arra kérik a kis kutakat, hogy korlátozás nélkül adják el az egész készletüket.

Egri Gábor, a szövetség elnöke a Telexnek azzal indokolta az ajánlásukat, hogy a maguk szerény módján ezzel is próbálják enyhíteni a piacra nehezedő készlethiányt. Kérdésünkre, hogy mi lesz, ha a kis kutak limit nélkül kiárulják a korlátozásokkal három-négy napra elegendő készletüket, Egri azt mondta, hogy akkor kénytelenek lesznek bezárni a következő szállítmányig.

A kormány által a kis benzinkutak további megsegítésére elkülönített 18,5 milliárd forintról Egri azt mondta: elkezdődtek a kifizetések, van olyan vállalkozó, aki már megkapta az összeget, de van, aki még nem.

A Mol augusztus 29-től tovább mérsékelte a magánbenzinkutaknak adható üzemanyag mennyiségét – erősítette meg a lapunknak hétfőn Egri, aki szerint a korábbi 66 százalékos kiszolgálást augusztus elsején csökkentette 50 százalékra a Mol a benzin és a gázolaj (dízel) esetében is, most a benzin mennyiségét további 15 százalékkal mérsékelték. (Telex)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek