Megingott a közbizalom? A BOKIK elnöke látványosan Csöbör Katalin mellett kampányolt, bár pártatlannak kellene lennie

Ismét egy miskolci probléma, amit kivetíthetünk az egész országra. Eddig is láthattunk millió hasonló gondot, csak mivel a Fidesz mindig kétharmaddal húzta be a választást, el is sikkadtak. A megyei kereskedelmi kamara elnöke jól láthatóan oldalt választott, Csöbör Katalin mellett kardoskodott, miközben függetlennek és pártatlannak kellene lennie. Szopkó Tibor szerint ez elfogadhatatlan.

Tovább olvasom

Akik még bejuthatnak Borsodból a Parlamentbe – és akik nem

A BAZ megye hét választókörzetének egyéni győztesei megvannak ugyan, de listáról további képviselők kerülhetnek még be a megyénkből. És vannak olyanok is, akiktől búcsúzni kell.

Tovább olvasom

Tudatosság, műveltség, felelősség – kötéltánc napjaink médiavilágában

A médiaműveltség és az etikus újságírás kérdései kerültek középpontba szakmai rendezvényünkön, ahol Dr. László József tartott előadást a modern nyilvánosság kihívásairól. A Tudomány és Technika Házában megrendezett eseményen az érdeklődők átfogó képet kaphattak arról, milyen dilemmákkal szembesülnek napjaink újságírói egy gyorsan változó, gyakran ellentmondásos médiakörnyezetben.

Tovább olvasom

Álom helyett valóság: Koncz Zsófia és Tállai András is azt írta egy hete, nagyon vezetnek, aztán…

Érdekes a végeredmény ismeretében időnként visszatekinteni, hogy mindkét BAZ megyei fideszes jelölt azt kommunikálta (vajon el is hitték?) néhány nappal a választások előtt, hogy jelentős előnnyel verik a tiszás ellenfelet a kutatások szerint. Másik mozit néztek. Aztán szembejött velük a valóság és vasárnap este óta teljes eltűnés.

Tovább olvasom

„Dél-Borsod történelmet írt” – Csézi Erzsébet 12 százalékos különbséggel győzte le Tállai Andrást

Hatalmas ünneplés fogadta vasárnap este Csézi Erzsébetet, a Tisza Párt dél-borsodi jelöltjét, miután az országgyűlési választás eredményeként 52-40 százalékos arányban legyőzte a körzetben 28 éve regnáló Tállai Andrást. A mezőkövesdi győztes könnyekig meghatódva mondott köszönetet támogatóinak, önkénteseinek és családjának.

Tovább olvasom

Eladták a miskolci ITC-székházat – de ki vette meg és mennyiért?

ITC Miskolc

Miskolc egyik legvitatottabb sorsú épülete, az egykori MSZMP-pártszékház – közismert nevén az ITC – gazdát cserélt. A tulajdoni lapból kiderült: egy kis miskolci mikrovállalkozás szerezte meg az ingatlant, amelynek hátteréhez azonban komoly kérdések kapcsolódnak. A Borsod24 megpróbálja kibogozni a szerteszét szaladó szálakat.

Tovább olvasom

„A hatalom alakulásáért mi is felelősek vagyunk” – Puzsér Róbertet láttuk vendégül

A Borsod24 Beszélgetések című műsorának legutóbbi adásában Puzsér Róbert volt a vendégünk, akivel ezúttal nem csupán aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettünk, hanem a magyar társadalom mélyebb működéséről is. A miskolci közönség előtt zajló est során arra kerestük a választ, miért nem sikerült az elmúlt évtizedekben stabil, kiegyensúlyozott demokratikus rendszert kialakítani Magyarországon.

Tovább olvasom

Választásig marad, utána megy? – Eltűnhet a komlóstetői ATM, politikai alku szaga lengi körül az ügyet

Miskolc egyik peremvárosrészében, Komlóstetőn olyan pletyka kapott szárnyra, amely túlmutat egy egyszerű banki döntésen: a helyiek szerint hamarosan megszűnhet az OTP automatája a Szeder utcai Coop falánál. Az ügy azonban nem csupán kényelmi kérdésként jelenik meg a városrészben élők számára – hanem egyre inkább politikai felhangokat kap.

Tovább olvasom

Diósgyőri Acélművek: 150 milliós urbanisztikai mesekönyv, 480 milliárdos álom

Nemrégiben eljutott szerkesztőségünkhöz egy, a nyilvánosság elől eddig jórészt elzárt, több mint száz oldalas tanulmány az egykori Diósgyőri Acélmű (DAM) mintegy 130 hektáros területének jövőjéről. A dokumentum egy ambiciózus, vegyes funkciójú – ipari, technológiai, kulturális és rekreációs elemeket ötvöző – városrész vízióját rajzolja fel. A számok és a részletek azonban egy szakértő szerint azt mutatják: a 150 millió forintból készült anyag sokkal inkább egy urbanisztikai mesekönyv, mintsem egy ténylegesen megvalósítható üzleti terv – ami azért is aggasztó, mert a Miskolc városa ennek a tanulmánynak az alapjain indult el, amikor milliárdokért…

Tovább olvasom

„Sok dolog kimaradt Tompos Márton videójából, aki elfelejtett megkeresni engem” – Bodrogkisfalud polgármestere megszólalt a vitatott beruházás kapcsán (FRISSÍTVE)

A bodrogkisfaludi csónakleeresztő körül alakult ki vita, miután Tompos Márton, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője videóban bírálta a beruházást. A politikus az elkészült létesítményt bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a mintegy 29 millió forintból megvalósult fejlesztés szerinte nem tükrözi a ráfordított összeg nagyságát.

Tovább olvasom